Labdarúgás

2022.05.26. 11:00

A cél teljesítve, de mégsem teli a pohár

Volt oka aggódni a szentlőrinci NB II.-es labdarúgóknak és szurkolóiknak is a záráshoz közeledve, de a sorsuk mindvégig a saját kezükben maradt. A pohár még sem lehet teljesen tele.

Kvanduk Bence

Fotó: Löffler Péter

Célját elérte a Szentlőrinc, hiszen megtartotta másodosztályú tagságát, másfél hónapja viszont még az első tíz helyről is álmodhatott. 

– Igazi, érzelmekkel teli hullámvasút volt ez az idény számunkra. Tavaly a tavasz volt, amikor szorosan a vonal közelében voltunk, az idei bajnokság ennek a teljes ellentéte lett. Sokkal kiegyensúlyozottabb volt a liga, a kiesés ellen 7-8 csapat is küzdött az utolsó fordulókig – kezdte Fekete Tivadar, a Szentlőrinc sportszakmai igazgatója az értékelését. – A 29-30. fordulóig szépen íródott számunkra a történet. Aztán elért minket is egy olyan negatív széria, amilyen a feljutókon kívül szinte mindenkit. A kérdés az volt, mikor tudunk belőle kitörni. Emiatt történt az edzőváltás, valahol elmúlt az a fajta kémia, ami előtte jellemezte a csapatot és a szakmai stábot.

Hozzátette, összességében elégedettek lehetnek, mert bennmaradtak az NB II.-ben. A nagy győzelmek és a fájdalmas pontvesztések pedig valahol egyensúlyba kerültek. 

– Persze mégsem teli a poharam, mert a nyáron kialakított keret összetétele alapján úgy gondoltuk olyan idényt futhatunk, amivel túlszárnyalhatjuk az előző évet – folytatta, jelezve, az igazolásoknál jobb helyzetből kezdhették az előző év után az egyeztetést, de a költségvetésük továbbra is határokat szab. – A téli érkezők, Szabó Máté, Andrija Drljo, vagy épp Nagy Barnabás pedig még nagyobb bizakodásra adtak okot. Mégis összehúztuk magunk mögött a mezőnyt. Ennek ellenére hittem abban, nem lehetnek kiesési problémáink, mert a közel harminc mérkőzés nem a szerencse műve. 

Az biztos, hogy a kapkodás nem jellemző a klubra, hiszen hiába az ijesztően hosszúra nyúló negatív széria az év végén, nem hullottak fejek. Marián Sluka is 23 hónapot kapott. Fekete Tivadar elmondta, mindvégig igyekezett nyugalmat közvetíteni a játékosok felé, hogy ne épp ez okozzon bennük olyan görcsösséget, ami a céljaik elérésének útjába állhat. 

Ismét átalakulhat nyáron a Lőrinc 

Ilyenkor kezdődik a háttérben dolgozók számára csak igazán a munka, ki kell alakítani a következő évi keretet, ami most sem lesz egyszerű feladat. 

– Most is nagy mozgás várható a nyáron. Vannak játékosaink, akiknek lejár a szerződésük, vannak, akik visszamennek az anyaegyesületükhöz, vagy épp bejelentkeztek értük magasabb célokért küzdő csapatok. Ez egyik oldalról öröm, másrészről nagy feladatot ró ránk – árulta el, hozzátéve, már van egy listája arról, kik pótolhatják a távozókat. Ami az edzőkérdést illeti, Gabala Krisztiánnal a napokban kezdenek egyeztetni a folytatásról. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában