Kosárlabda

2022.05.19. 14:26

Elkezdte a Panthers feltárni az okokat: az ellenséges szurkolókra is kitérnek

Kiadott egy listát a PVSK vezetősége, amivel azokra az okokra igyekszik rámutatni, miért esett ki a férfikosárlabda-csapat az élvonalból.

Kvanduk Bence

Képünk egy korábbi mérkőzés illusztrációja

Fotós: Laufer László

Képünk egy korábbi mérkőzés illusztrációja

Fotós: Laufer László

Miután elvesztette Pakson harmadik play-out meccsét is a PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapata, biztossá vált, hogy az élvonal helyett az NB I. B. Piros-csoportjában kezdi majd meg a 2022/23-as idényt. Az elmúlt pocsék szezonnak persze nagyon sok összetevője akadt, de az egyesület tulajdonosai már keresik, hogyan lehetne helyrerázni a dolgokat az újboli felemelkedés érdekében. Közzé is tettek máris egy listát, amivel magyarázzák a kiesért közte a szurkolók felelősségét is felvetve. Ezt alább, változtatás nélkül közöljük:

– A csapat az elmúlt tíz évben rendszeresen a bajnokság egyik legalacsonyabb költségvetéséből gazdálkodott. Arányaiban az élcsapatok rendelkezésére álló forráshoz képest kevesebb mint a feléből teljesítünk egy-egy szezont. További probléma, hogy a támogatások kiszámíthatatlanul érkeznek, ami már középtávon is szinte lehetetlenné teszi a tervezést.

– Az Egyesület Centenáriumi évében sikerült megnövelni a gazdasági hátteret, és ezzel a bajnokságban harmadik helyen végeztünk, ám ez a finanszírozási szint nem volt tartható. A felelős gazdálkodás érdekében a 2020/2021-es évben vissza kellett térni a korábbi költségvetési szintre. A nemzetközi szerepléshez kapcsolódóan ígért többletforrásokat a gazdasági társaság csak részben kapta meg, ami tovább növelte a financiális nehézségeket.

– 2012 óta folyamatos volt a játékosok elvándorlása. Ez elsősorban a magyar tehetségek esetében volt nagy érvágás, eltávoztak a csapat gerincét adó játékosok: Eilingsfeld, Tóth N., Kovács, Krnjajski, Halász, Bíró. Ezt a folyamatot a 2021/2022-es szezonban sikerült megfordítani. A PVSK-Veolia fontosnak tartja, hogy a jövőben a csapat magját pécsi nevelésű játékosok adják. Ez a folyamat elindult. A vezetés elkötelezett ezen elv érvényesítése mellett, meggyőződésünk, hogy a csapat eredményességének, és a pécsi kosárlabdázásnak ez az érdeke.

– A szurkolók egy csoportja és a közösségi oldalak felhasználóinak egy része nem hajlandó tudomásul venni a tényeket. A velük történt folyamatos kommunikáció hatástalan volt, az előző szezonban annyira ellenséges, már-már gyűlölködő légkört alakítottak ki, amely Dragan Aleksic vezetőedző távozásához vezetett. Mindeközben a hasonló helyzetben levő paksi, zalaegerszegi vagy nyíregyházi együttest egyöntetűen támogatták szurkolóik.

 – A COVID-19 járvány nagymértékben érintette a PVSK-Veoliát, az elsők között kellett mérkőzéseket elhalasztani, a járvány utóhatásival pedig a bajnoki év végéig küzdöttünk. Az idei szezonban a sérülések is az átlagosnál jobban sújtották a csapatot. Az egészségügyi háttértámogatóinkkal már év közben elemeztük a helyzetet, a sérüléshullám szakmai okokra nem vezethető vissza.

– A csapat vezetősége az elmúlt évtizedek sikeres munkája után ebben a bajnoki évben a játékosok és edzők kiválasztása során nem mindig hozott megfelelő döntéseket. A jövőben a tulajdonosi kör közvetlenül és nagyobb hatékonysággal kontrollálja a folyamatokat.

– Nem kerülhető meg a játékosok felelősségének kérdése sem. Kulcsjátékosok esetében is felmerültek morális és fegyelmi problémák.

Címkék#kosárlabda
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában