Labdarúgás

2022.05.22. 20:55

Nem sikerült szépen zárnia a szezont a baranyaiaknak

A hazai pályán játszó PMFC 1–1-es döntetlent játszott a Tiszakécskével a labdarúgó NB II. szezonzáróján, így Vas László együttese a 11. helyen zárta a pontvadászatot.

Szabó Dániel

Különösebb tét nélkül zárhatta le az idényt a Stadion utcában a PMFC és a Tiszakécske, de a hazaiak számára fontos volt, hogy az öt nyeretlenül megvívott bajnoki után szépen búcsúztathassák a szezont saját közönségük előtt. 
A piros-feketék ennek szellemében kezdték a találkozót, ugyanis már a 4. percben talpra ugrasztották a kilátogató rajongókat. Adamcsek vett át egy passzt a tizenhatos előterében, majd jobbal a jobb alsóba küldte a labdát. Innentől kezdve kissé nyugodtabban focizhattak Vas László tanítványai, de egy sérülés kissé beárnyékolta a jó eredményt, ugyanis Nikitscher nem tudta folytatni a játékot – Grabant állt be a helyére. Az első félidőben további említésre méltó esemény nem történt a kapuk előtt, így Krónerék egygólos előnyre vonulhattak a pihenőre. 

A szünetben hármat is cseréltek a vendégek, de ettől még nem lettek veszélyesebbek Bukrán kapujára, azonban a PMFC játékosai sem tudták feltenni az i-re a pontot. A folytatásban a Pécs vezetőedzője is cserékkel próbált meg frissíteni csapatán, ami bevált, hiszen Bíró és Kövesdi is új színt vitt a hazaiak játékába. Viszont jött a hidegzuhany, a 82. percben egyenlített a Tiszakécske, amivel kialakult az 1–1-es végeredmény. 

A PMFC így a tizenegyedik helyen zárta a 2021/2022-es szezont. 

PMFC–Tiszakécske 1–1 (1–0) 

Labdarúgó NB II., 38. forduló. Pécs, PMFC Stadion, 1000 néző. Vezette: Radványi Ádám (Kiss Balázs, Vörös Dániel). PMFC: Bukrán – Króner, Rácz L., Preklet – Sági, Geiger (Károly B., 59.), Futó, Nikitscher (Grabant, 23.), Katona – Okorie (Kövesdi, 72.), Adamcsek (Bíró, 72.). Vezetőedző: Vas László. Tiszakécske: Halasi – Balázs B., Végső, Kiprich, Uzoma – Oláh M. (Kovács B., a szünetben) – Gyurján B. (Vólent, 62.), Pongrácz (Kosznovszky, a szünetben), Erdei (Beliczky, 75.), Lovas Zs. (Lovas A., a szünetben) – Kalmár F. Vezetőedző: Visinka Ede. 
Gólszerző: Adamcsek (4.), ill. Kalmár F. (82.). 

További eredmények: Vasas–Soroksár 3–3, Békéscsaba–III. Ker. TVE 2–1, Siófok–Budaörs 1–1, Csákvár–Ajka 1–0, DVTK–Budafok 2–1, Győr–Dorog 4–0, Nyíregyháza–Szeged 1–4, Szolnok–Szombathely 1—2. 

Nagyon megszórta a feljutó Kecskemét a Szentlőrincet

A Szentlőrincnek sem sikerült szépen zárni az idényt, Harsányiék 7–2-re kaptak ki a feljutó Kecskemét otthonában. 

KTE–Szentlőrinc 7–2 (3–0) 

Labdarúgó NB II., 38. forduló. Kecskemét, 2900 néző. V.: Benke B. (Buzás B., Becséri G.. KTE: Varga B. – Buna, Szabó A. (Bodor, 76.), Rjasko, Szalai G. (Lipcsei Á. 76.), Grünvald (Hadaró 66.) – Vágó L., Szuhodovszki (Gál Sz. 76.), Bartha L. (Szökrönyös 60.) – Tóth B., Lukács D. Vezetőedző: Szabó István. Szentlőrinc: Prokop (Hajagos, a szünetben) – Farkas M. (Rétyi, a szünetben), Biben, Keresztes, Hesz, Erdélyi – Mucsányi (Szabó M. 63.), Harsányi (Tóth M., 90.), Török, Havas - Mervó (Bányai, 78.). Vezetőedző: Gabala Krisztián 
Gólszerzők: Tóth B. (7.), Lukács (39., 68., 70., 84.), Bartha L. (40.), Szuhodovszki (65.), ill. Mervó (56.), Bányai (86.). 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában