Labdarúgás

2022.05.21. 08:14

Semmi nem ad okot most a hurráoptimizmusra

Még egyszer utoljára erőt kell vennie magán a PMFC-nek és a Szentlőrincnek, hogy győzelemmel búcsúztathassa a labdarúgó NB II. 2021/2022-es idényét. Ez főként a hazai pályán, az öregfiúk All Star-mérkőzést követően 18 órakor pályára lépő Pécsnek lenne fontos, de természetesen a megyei rivális sem veszi majd félvállról a kecskeméti összecsapást.

Kvanduk Bence

Elérkezett a 2021/22-es labdarúgó NB II. utolsó fordulója, amely nem tartogatott annyi szépséget a baranyai szurkolók számára, mint az azt megelőző újonc­ idény. Éppen ezért fontos a Pécs és a Szentlőrinc számára is, hogy még egy győzelemmel köszönje meg az egész éves támogatást szurkolóinak. 

Könnyebb dolga talán a pécsieknek van, hiszen a mezőny második feléhez tartozó Tiszakécskét fogadják, azonban az elmúlt fordulók negatív tapasztalatai és a hiányzók megtorpedózhatják az esélyeket. 

– Meglehetősen rossz passzban vagyunk, sem a játékunk, sem az eredményeink nem adnak okot hurráoptimizmusra. Ettől függetlenül, mint minden mérkőzést, így a Tiszakécske elleni hazai szezonzárót is szeretnénk megnyerni – jelentette ki Vas László, a PMFC vezetőedzője. 

A Szentlőrinc sokkal felszabadultabb lehet a megyei riválisnál. A bennmaradást a múlt heti győzelemmel elérte, s így sem Gabala Krisztán alakulatán, sem a második Kecskeméten nincs győzelmi kényszer. 

A vasárnapi program: PMSC ÖFE–magyar öregfiúk-válogatott (15.00), Vasas–Soroksár (15.30), PMFC–Tiszakécske, Kecskemét–Szentlőrinc, Békéscsaba–III. kerületi TVE, Csákvár–Ajka, Siófok–Budaörs, Szolnok–Szombathely, Győr–Dorog, Nyíregyháza–Szeged, Diósgyőr–Budafok (18.00). 

A Lőrinc ezúttal már felszabadultan léphet pályára, s megizzaszthatja a második feljutó Kecskemétet

Merkantil Bank Liga, NB II.

 1.Vasas37259377–1984
 2.Kecskemét37228768–3474
 3.Diósgyőr37209855–3969
 4.Szeged371891060–3363
 5.Siófok371513941–3661
 6.Szombathely371591335–2954
 7.Győr371581453–4653
 8.Soroksár371491464–5851
 9.Ajka371491449–4851
 10.Nyíregyháza3713111344–4750
 11.PMFC3712111437–3847
 12.Budafok371191738–4842
 13.Szentlőrinc3710121537–5042
 14.Tiszakécske371252040–6441
 15.Dorog371181835–5641
 16.Csákvár379131551–5740
 17.Békéscsaba379121651–6839
 18.Szolnok379111734–5338
 19.III. Kerület379101835–6037
 20.Budaörs378131639–6037

Gálameccs vezeti fel a PMFC idényzáró bajnokiját

A PMFC bajnokija előtt a magyar öregfiúk-válogatott és a PMSC ÖFE játszik egymással gálameccset 15.00 órától. 
Pályára lép többek között: Sólyom Csaba, Kónya Mihály, Brezniczky Sándor, Tomka János, Megyeri Károly, Dárdai Pál, Gera Zoltán, Tököli Attila, Fehér Csaba, Mészáros Ferenc, Bodor Boldizsár, Lehota István, Márton Gábor, Bajzát Péter, Jäkl Antal, Morvai Tamás, Róth Antal, Papp Zsolt, Kulcsár Árpád, Pisont István, Juhász Roland, Rósa Dénes, Mészöly Géza, Véber György, Csábi József, Kovács Kálmán, Telek András, Egressy Gábor. 

Címkék#NB#PMFC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában