Kezdjük újra!

2022.06.17. 15:11

Ambiciózus vezetőedző került a Kozármisleny labdarúgócsapatának élére

Tóth László személyében megtalálta az új vezetőedzőjét az NB II-es HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapata.

M.R.

Fotó: Löffler Péter

A baranyai klub váratlanul nehéz helyzetbe került a bebiztosított bajnoki cím után, ugyanis Aczél Zoltán segítőivel nem tudott megegyezni a vezetőség, így a tréner a távozás mellett döntött. Azóta hivatalossá vált, hogy az III. Kerület NB III-as csapatához szerződött.

Mostanra azonban már a mislenyi gárda vezetője is megvan, aki az NB II-es Budafok együttesénél dolgozott asszisztens edzőként Csizmadia Csaba mellett. A 36 esztendős tréner labdarúgóként szerepelt Tatabányán, de megfordult az NB III-as Szekszárdban és a PVSK-ban is.

Az “A” licences vezetőedző tudatosan készült az edzői pályára, hiszen a legkisebbektől az akadémiai korosztályokig edzősködött. Letette a névjegyét a Vasas Kubala Akadémián, majd volt az U19-es kiemelt bajnokságban jól szereplő ETO FC Győr vezetőedzője is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában