Úszás

2022.06.27. 14:01

Füles nélkül szállt fel a világbajnoki hullámvasútra

Ha évek múlva felidézzük majd a budapesti vizes világbajnokságot, akkor a legtöbbünknek talán a férfi 200 pillangó döntője fog beugrani, mikor is Milák Kristóf rommá verte az egész mezőnyt, s világcsúcsot úszott. De nem mehetünk el szó nélkül Kenderesi Tamás, a PSN Zrt. sportolójának teljesítménye mellett sem, aki hatodikként csapott célba.

Móga Richárd

Fotós: Török Attila

– Hogyan értékelné összességében a világbajnoki-szereplését?

– Kicsit olyan volt, mint egy hullámvasút, ugyanis meglepően jól ment az elején, főleg a középdöntő, és úgy éreztem, hogy van erőm még a fináléra is. Több erőt éreztem magamban, mint amennyi volt, és igazából erősebben kezdtem, talán ezért is bírtam kevésbé a második felét. Egy picit finomhangolni kellett volna ezt az egészet, és akkor valószínűleg jobb időt is tudok úszni, mint a középdöntőben, ami nagyjából olyan negyedik helyre lehetett volna elég, hiszen egy 53-as idő azért nem volt benne.

– Maradt hiányérzete?

– Igazából a végével nem vagyok elégedett, de tanultam ebből, és a hatodik hely is talán még jobb, mint amire számítottunk. Úgyhogy nem olyan rossz ez így.

– Abból a páratlan hangulatból, ami az uszodában uralkodott, abból mit tapasztalt?

–  Brutális volt! Fülessel szoktam kivonulni a rajtkőig, de most direkt levettem, hogy meghallgassam, hogy milyen is a közönség, és tényleg elképesztő volt. Nem lettem volna a külföldi versenyzők helyében, mert így azért nagyon nehéz lehetett.

– Hogyan élte meg, hogy Milák Kristóf gyakorlatilag elvitte a showt?

– Úgy érzem, hogy ki tudtam ezt zárni. Engem is meglepett egyébként, hogy ismét világcsúcsot úszott úgy, hogy állítólag nem is volt jó formában. Úgyhogy ezek kicsit ellentmondásos dolgok, de igazából nem foglalkozom már ezzel, próbálok magamra koncentrálni, és igyekszem a saját technikámat és taktikámat hozni.

– Mi a következő kitűzött célja?

– Lesz egy felkészülési versenyünk Sopronban a jövő hét második felében, majd már csak az Eb van Rómában, ahol augusztus 15-én úszom, és remélhetőleg másnap a döntőben is. Erősödött az európai mezőny, de ettől függetlenül bízom benne, hogy jobb formában leszek és taktikailag is jó leszek addigra, hiszen természetesen az éremszerzés a cél.

 

Megváltozott a recept

A pécsi úszó szeptemberben kezdte meg a közös munkát új trénerével, aki nem engedi, hogy törést okozzon az eredmény.

– A szűk felkészülési időnkhöz viszonyítva teljes mértékben elégedett vagyok az előfutamban és a középdöntőben nyújtott teljesítményével, valamint a hozzá párosuló időeredményeivel – nyilatkozta lapunknak Turós Máté, Kenderesi edzője. – A középdöntőben csak két tizeddel maradt el az olimpiai idejéhez képest, ami jó képet vetített előre a másnapi fináléra. Sajnos a döntőben a számára jelenleg erős kezdés, illetve a rosszul megválasztott taktikánk miatt a táv második fele már nem ment megfelelő sebességgel. Ha nem változtatunk a 200 méter felépítésén, akkor a középdöntő idején még tudott volna javítani, ahogyan ezt a fizikális és fiziológiás eredmények is mutatták a döntőt megelőzően. Folytatjuk a kemény munkát, és nem hagyjuk, hogy törést okozzon az eredmény a jövőbeni felkészülési időszakunkban. Augusztus 11-én kezdődik a római Európa-bajnokság, ahol szeretnénk jobb eredménnyel zárni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában