Labdarúgás

2022.06.04. 16:01

Nem ülnek a babérjaikon: öten hosszabbítottak

Móga Richárd

Pörögnek az események a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapatának háza táján. 

Mint korábban lapunkban megírtuk, a klub csütörtökön hivatalos oldalán jelentette be, hogy Aczél Zoltán távozik az együttes éléről. A váratlan bejelentés sok szurkolót meglepett, ugyanis két hete még biztosnak tűnt, hogy a sikerkovács marad a másod­osztályba feljutó csapatnál. 

Tegnap pedig újabb mislenyi hírek láttak napvilágot, azonban ezúttal örömteli tájékoztatást adhatott a fanatikusoknak a vezetőség. Mint kiderült, azok után, hogy Kirch­ner Krisztián további két évig meghosszabbította szerződését az alakulattal, Szabó Dominik, Beke Péter, Vajda Roland és Horváth Dániel is elkötelezte magát. 

A játékosok nagy szerepet vállaltak a baranyai gárda idei remeklésében. Szabó Dominik a brigád harmadik legeredményesebb labdarúgója lett a kilenc találatával, ráadásul előkészítésben is jeleskedett, és több tizenegyest is kiharcolt. Beke Péter korábban az NB I-ben, illetve a másodosztályban is jeleskedett, így az ő rutinjára nagy szüksége lesz a Kozármislenynek a következő idényben is. Vajda Roland pontosan tudja, hogy milyen feljutni a másodosztályba, ugyanis ez már sikerült neki a Szentlőrinccel, de fél év NB II-es szereplés után a tavaszt már a kék-fehéreknél töltötte. Ráadásul ez idő alatt alapember lett, és nyolc góllal segítette csapatát. Horváth Dániel pedig még mindig csak 21 esztendős, de már közel félszáz NB III-as meccset tudhat maga mögött. Nem is csoda, hogy ő végzett az élen a tavaszi játékpercek tekintetében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában