Autósport

2022.06.25. 21:19

Östberg nyerte a Mecsek Rallyet, Ranga Péter is hozta a kategóriáját - Képgaléria

Mads Östberg győzelmével ért véget az 55. Mecsek Rallye, aki kedvenc magyar versenyének nevezte a megmérettetést. A baranyai utakon persze a helyi pilóták is kitettek magukért.

Kvanduk Bence

Fotós: Löffler Péter

Seregnyien gyűltek össze szombaton délután is a Széchenyi téren, hogy megnézzék a fáradtan, de boldogan a céldobogóra hajtó pilóták hadát, akik a Mecsek gyors és technikás útjain hadakoztak egymással, önmagukkal, a körülményekkel, de legfőképp az órával.

Az 55. Mecsek Rallye ismét izgalmas, színvonalas versenyt hozott, amin Mads Östberg bizonyult a leggyorsabbnak. Nem véletlen hát, hogy ezt a megmérettetést nevezte meg a WRC2-es norvég világbajnok, mint kedvenc magyar versenye. Összetettben viszont továbbra is ott van előtte a most második helyen végző Vincze Ferenc, Németh Gergely páros. Idén a harmadik legjobb időt Velenczei Ádámék futották, így Turán Frigyest letaszították a dobogóról.

A baranyai pilóták közül a leggyorsabb Matics Mihály volt, aki az abszolút 13. helyét érte el, s kategóriájában második lett. Ranga Péter a magyarok abszolútját fejezte be a 14. helyen és kategóriáját megnyerte. Király Gábor nyolcadik, Németh „8V” Péter a 7., Németh „16V” Péter a 9. lett a saját mezőnyében.

A Ranga László vándordíjat László Martin vihette el, épp csak megelőzve Ranga Pétert.

A Historic mezőnyben Érdi Tiborék lettek az elsők az abszolút versenyben, a finn Ville Silvasti érte el a dobogó második és Karl Wagner a harmadikat.

A veterán autókat hajtó baranyaiak közül Mang Huba 5., Rácz Tibor 16., Novák Tamás 18., ifj. Kóka Tamás pedig 19. lett a kategóriájában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában