Autósport

2022.06.22. 12:59

Ranga és Bernáth emléke kötelez a minőségre

Idén 55. alkalommal rajtol majd el a Mecsek Rallye, amely már csütörtökön érdekes programokkal várja azokat, akiknek üzemanyag csordogál az ereiben.

K. B.

Fotó: HOMPOLA_2020

Aznap robog be ugyanis az Ypres–Isztambul 5000 kilométeres túraverseny zömében második világháború előtti gépcsodákból álló mezőnye, amelyek a Széchenyi téren táboroznak a másnapi etapjukig. A Centrum parkolóba is érdemes lesz 20 és 22 óra között kilátogatni, hiszen tíz pilóta várja az érdeklődőket egy kötetlen beszélgetésre.

– A Mecsek Rallye egy nagyon erős pécsi márka – jelezte Pécs polgármestere, Péterffy Attila a háromnapos autósport­ünnep kapcsán megtartott sajtótájékoztatón. – A legfontosabb számunkra az, hogy a pécsiek élvezzék az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező hazai versenyt. 

Az eseményt idén is a PSN Zrt. koordinálja, amelynek vezérigazgatója, Máté János emlékeztetett, hogy tavaly a Mecsek Rallye nyerte a szakág legjobb versenye díját, s hozzátette, Ranga László és Bernáth Miklós emléke kötelez is a sikeres és eredményes program megrendezésére. Emellett bizakodását fejezte ki az iránt, hogy tízezrével látogatnak majd ki a nézők a mecseki pályákra. 

– Egyedülálló a nimbusza ennek a versenynek, a legerősebb brand a magyar ralisportban – mondta már a verseny sportszakmai vezetője, Markó Tibor, jelezve, sok újdonsággal készültek a pilótáknak is, és érdekes programokkal a nézőknek. – A tavalyihoz képest eggyel több helyszín került a programba, visszatért Trefortpuszta, a pécsváradi gyorsot megfordítottuk, nehogy megunják a versenyzők. 

A rajtceremóniára pénteken kerül majd sor a Széchenyi téren, s szombaton ott is fejeződik be a futam. A mezőnyben pedig ott lesz természetesen idén is Ranga Péter, aki jelezte, ez a legfontosabb verseny számukra, s szeretnének kategóriájukban szép eredményt elérni. Emellett a megmérettetés egyik rekordere, Lajtai Zsolt is ismét a volán mögé ül. 

– Borzasztóan örülök, hogy újra itt lehetek, széles utat és nagy gázt kívánok minden résztvevőnek – örvendezett a több mint harmincadjára rajthoz álló veterán versenyző. Ezt a számot pedig a patinás esemény történetében senki más nem érte el. 

Mint említettük, a verseny mellett más szórakozási lehetőségeket is nyújt majd a program. Pénteken 10 órától a közönségkedvenc Trabik lesznek akcióban a Széchenyi téren, közben a Műjégpályán közlekedésbiztonsági park nyitja meg a kapuit. A rajtceremónia előtt koncertet ad a PTE Brass Band, s a Centrum parkolóban 21.30-tól éjszakai versenyautó-kiállítás lesz. 

Szombaton a gyerekek a Széchenyi téren dobozvasútra szállhatnak, de a PSN breakszakosztálya is tart egy bemutatót, mielőtt megkezdődne a célceremónia. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában