A Gyirmót más szinten volt

2022.07.30. 19:24

Rémálomszerűen indult a Szentlőrinc idénye

Egy jó eredmény, akár egy döntetlen reményében indult a tavalyi NB I.-es Gyirmóthoz a Szentlőrinc SE a másodosztály nyitófordulójában, azonban a vendéglátók a 7. percben keresztül húzták ezeket a terveket.

Fotó: Nagy Gábor

Gyorsan újra kellett terveznie a Gyirmót otthonában a Szentlőrincnek, hiszen mindössze hét perc kellett a vendéglátónak, hogy előnybe kerüljön. Ekkor Szegi kiváló, jobbról érkező beadását bólintotta Pethő négy méterről a kapuba.

Ezt követően nem is meglepő, hogy a tavaly még az élvonalban szereplő gárda akarata érvényesült az idő nagy részében. A 22. percben pedig ismét Pethő villant. Ezúttal ő passzolt balról középre, s az érkező Kovács Milán öt méterről a kiszolgáltatott Prokop kapujába kapuba lőtt.

A harmadikra sem kellett a hazai közönségnek sokáig várnia, egy jobb oldali akció végén Soltész lövése Pethőről a kapuba pattant.

A félidei szünetben hármat is cserélt Jeremiás Gergő, de ez sem lendített a piros-feketéken. Az 52. percben már 4–0 állt a kijelzőn. Nagy balról beívelt szögletét Csörgő Viktor fejelte a kapu jobb oldalába.

Szinte végig a Gyirmót próbálkozhatott, igaz volt néhány ígéretes próbálkozás a Lőrincnek a szépítésre is, de összességében az sem lett volna irreális, ha a hazaiak ennél nagyobb arányban nyernek.

A találkozón kezdő volt Jeremiás Gergő csapatában a ma délelőtt bejelentett László Dávid is, Bese Balázs viszont nem kapott lehetőséget a kapuban.

Gyirmót FC Győr–Szentlőrinc SE 4–0 (3–0)
Labdarúgó NB II., 1. forduló. Győr-Gyirmót, 1042 néző. Vezette: Takács Tamás (Belicza Bence Péter, Mohos Milán).
Gyirmót: Hársfalvi – Szegi, Csörgő V., Hajdú, Helembai – Vass Á. – Medgyes, Kovács M., Nagy P., Soltész (Herjeczki, 62.) – Pethő (Simon A., 62.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi, Lénárt, Tamás, Kiss-Szemán (Farkas M., 63.) – Rétyi, Török (Csilus, a szünetben), Németh E., László (Csörgő R., a szünetben) – Bányai (Mervó, a szünetben), Daróczi. Vezetőedző: Jeremiás Gergő
Gólszerzők: Pethő (7., 29.), Kovács M. (22.), Csörgő (52.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában