Még jobb eredményekre vágyik

2022.08.10. 14:30

Gyorsan megtalálta a góllövő cipőjét Tóth-Gábor

Be kell vallani, nem ígért sok jót ez a szezon, amikor a szurkolók még csak annyit láttak, hogy Adamcsek Máté és Geiger Norbert is elhagyja a PMFC NB II.-es labdarúgócsapatát. Azonban a rajongókat talán az első két meccs, s Tóth-Gábor Kristóf teljesítménye már megnyugtathatta, idén is lesz, aki megrúgja a szükséges gólokat.

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Gyakran látjuk, hogy ha egy csatár új csapathoz igazol, valahol a csomagjában mélyre kerül a góllövő cipő, s csak jóval az idény kezdést követően kerül elő. A PMFC nyáron szerződtetett támadójának esetében nem történt hasonló, hiszen a Budapest Honvédtól érkező csatár, Tóth-Gábor Kristóf rögtön az első két bajnoki mindegyikén betalált. Igaz, a Budafok ellen egy védőről vágódott a hálóba a lövése, így öngólnak jegyezték fel a gólt. Ez viszont mit sem von le a támadó érdemeiből, s játékának veszélyességéből 

– Kiváló a közösség, remekül érzem magam – kezdte érdeklődésünkkor a támadó, s valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy rögtön gólokkal is tudta segíteni új csapatát. – Nagyon hangulatos a város, tetszik. Nagyon pozitív benyomásaim vannak, a klub kapcsán főként. 

Persze idő kell, hogy a Pécs a maximális teljesítőképességét elérje, hiszen Weitner Ádám is új ötletekkel érkezett a meglévő maghoz, amihez szép számmal jöttek új labdarúgók is. 

– Ez egy újjá alakuló csapat. Az előző idény után sok játékos távozott, és sokan is érkeztek a helyükre, új szakmai stáb is van. Ebbe csöppentem bele. Bízom benne, hogy továbbra is tudom segíteni a csapatot, és még jobb eredményeket érünk el – folytatta. – Új alapokról indultunk, de kezdjük egyre jobban megérteni egymást a pályán és azon kívül is. Az edzőmeccseken is folyamatosan fejlődtünk, és a legutóbb is azt éreztem, hogy léptünk egyet előre játékban mint csapat a Békéscsaba elleni nyitányhoz képest. Remélem, még messze van a legjobb teljesítményünk, de mérkőzésről mérkőzésre közelebb érünk majd hozzá.

Egy támadó teljesítményében természetesen nem csak a társakkal való összhang számít az eredményességnél, ha nem érzi magát komfortosan a feladatkörében, pozíciójában a játékos, drasztikusan visszaeshet a teljesítménye. 

– Minden klubnál, stábnál, vezetőedzőnél megvan, hogy milyen felállásban, hogyan szeretné játszatni a csapatát, miket kér egyénileg a futballistáitól. Próbálom száz százalékig teljesíteni ezeket az elvárásokat, jól érzem magamat ebben a szerepben – mondta Tóth-Gábor a témában.

A csapatra hétvégén egy újabb fontos kihívás vár hazai pályán, amelyet szinte kötelező megnyernie, ha a tabella első felét tűzi ki magának célként. 

– Nem tekintek hosszútávon előre! Mindig a következő mérkőzésre koncentrálok, most azt próbáljuk megnyerni – jelentette ki. – Nem lesz könnyű mérkőzés a hétvégi. Nem véletlenül jutott fel a másodosztályba a Mosonmagyaróvár. Ugyanúgy készülünk rájuk is, mint a többi ellenfelünkre, és megpróbáljuk megszerezni a három pontot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában