Nem unatkoztak

2022.08.03. 13:00

Halmozták a sikereket a PTE hallgatói világszerte

Nagyszerűen szerepeltek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói több versenyen is. Az asztaliteniszezők, tollaslabdázók, és a cselgáncsozók is az Európai Egyetemi Játékokon remekeltek, míg a sárkányhajósok a vb-n hódították el az aranyat.

K. B.

Forrás: PTE-PEAC

Meg van az oka az elmúlt időszakban a PTE-nek, hogy újra és újra dicsekedjen, hiszen asztaliteniszben, cselgáncsban és tollaslabdában bezsebelt három ezüstéremmel és két bronzéremmel az eddigi legeredményesebb részvételt tudhatják maguk mögött az Európai Egyetemi Játékokon (EUSA). Emellett a sakkozók is megmutatták magukat, a női és férfi színtéren is az erős középmezőnyhöz tartoztak.

A ping-pongosok csapatban bronzot, illetve párosban ezüstöt szereztek. Ezt követően a harcművészeken volt a sor, Beringer Fatime harmadik, míg Varga Brigitta ezüstöt szerzett. Végül a tollasozó Gonda Daniella is szerzett egy ezüstöt.

A koronát mégis egy másik esemény, s egy egészen más sportág tette fel a szereplésre, hiszen a sárkányhajósok világbajnokok lettek, emellett két ezüstöt is begyűjtöttek a legjobbak seregszemléjén az Egyesült Államokban.

– Egy világbajnoki arany, összesen öt ezüstérem, két bronzérem, egy negyedik hely, három ötödik és két hatodik hely. A fenti eredménysor egy nagyobb egyesület éves érem és helyezés termése is lehetne, azonban ezt az eredményt a PTE sportolói három hét alatt érték el két nagy sporteseményen – foglalta össze az elmúlt hetek kiváló eredményeit dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora. – A kiváló sporteredmények révén a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi és hazai láthatósága is jelentősen nő, bízunk benne, hogy a PEAC és a PTE sportolói itt nem állnak meg!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában