Meglepte a sereghajtó

2022.08.17. 19:28

Idegenben nem megy még a Szentlőrincnek

Hiába szerzett hazai pályán az elmúlt két meccsen négy pontot is a Szentlőrinc SE labdarúgócsapata az NB II.-ben, és mutatott javuló formát, idegenből továbbra sincs pontja, ugyanis kikapott Dorogon.

K. B.

Fotó: Löffler Péter

Az elmúlt fordulókban egyre jobban összeért a Szentlőrinc játéka, így joggal bízhattak a szurkolók abban, hogy a sereghajtó, s három meccs alatt 11 gólt kapó Dorog otthonából három ponttal térhetnek haza Csörgőék. Ugyanakkor a játékosoknak a földön kellett maradniuk, hiszen ebben az osztályban már sokszor bizonyították az együttesek, senki nem érezheti magát biztonságban.

A lőrinciek szervezetten, keményen védekeztek Dorogon, de sokáig igazi helyzetet nem tudtak kialakítani. Igaz, ez a hazaiaknak sem ment, egy gól mégis össze tudtak hozni a 35. percben. Ekkor Prokop és egyik védője nem értette meg igazán egymást, s így Szedlár le tudott csapni a labdára. A jobbról érkező passz aztán Paudits Patrikot találta meg középen, aki 13 méterről az üres kapuba passzolt. A piros-feketék kapusa már nem érhetett vissza.
A találat egy kicsit megfogta a Lőrincet, s meg volt az esélye a Dorognak, hogy a szünet előtt növelje előnyét, de az utolsó passzokba, lövésekbe apró hiba csúszott.

Jeremiás Gergő a pihenő alatt hármat is cserélt, hogy felpörgesse csapatát, s meglehessen a találkozó végén a három pont. Ez pedig be is jött, hiszen átvette a találkozó irányítást a baranyai egylet. A mezőnyfölény viszont nem érett találattál, sőt, az egyenlítésre hajtó szentlőrinciek annyira kinyíltak, hogy a 82. percben ismét a hazaiak ünnepelhettek gólt. Jobb oldali szögletet követően Berkó Ádám fejelt hét méterről a jobb felső sarokba.

Ezt követően azonban gyorsan visszaadta a reményt Németh Erik egy hatalmas góllal, 20 méterről balról lőtte ki a jobb felsőt.

Az egyenlítésre azonban már nem volt elég idő, s így második idegenbeli meccsét is elvesztette a Szentlőrinc.

DOROGI FC–SZENTLŐRINC SE 2–1 (1–0)
Labdarúgó NB II., 4. forduló. Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 400 néző. Vezeti: Móri Tamás (Horváth Zoltán, Rózsa Dávid).
DOROG: Borsos – Tóth B., Gyurácz, Berkó, Papp M. – Lénárth T. (Nagyházi, 81.) – Albert (Lustyik, 68.), Szerencsi (Rácz, 81.), Albert, Sztojka (Faragó, 81.), Szedlár – Paudits (Magyari, 58.). Vezetőedző: Fenyvesi László
SZENTLŐRINC: Prokop – Farkas M. (László, a szünetben), Lénárt, Havas, Tamás – Csilus (Vidnyánszky M., 68.), Németh M. (Kiss-Szemán, a szünetben), Daróczi, Németh E. – Csörgő (Rétyi, 81.), Szabó M. (Mervó, a szünetben). Vezetőedző: Jeremiás Gergő
Gólszerző: Paudits (35.), Berkó (82.), illetve Németh E. (87.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában