Komolyan erősítettek

2022.08.08. 19:17

Kimondva, kimondatlanul, de a feljutást célozza meg a Rátgéber Akadémia

Elkezdte a munkát az NB I. B-re készülő NKA Pécs férfikosárlabda-csapata, amely komoly erősítésekkel szeretné kivívni a bajnoki címet már ebben az évben.

K. B.

Fotós: Laufer László

Pécs Az elmúlt két évben folyamatosan eredményekben is tükröződött, micsoda fejlődés ment végbe az NKA Pécs kosárlabdázóiban, hiszen a feljutást követő évben a rájátszásba jutott a gárda, s nyolcadik lett, majd a legutóbbi idényben a bronzot szerezte meg az NB I. B. Piros-csoportjában, úgy, hogy egy hajszállal maradt le a fináléról ötödik meccsen.

Csák Magdolna, a Rátgéber Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportigazgatója, a férfi szakág vezetője az idény indító sajtótájékoztatón megköszönte az előző szezonban résztvevők helytállását, a vezetőknek a megteremtett lehetőségeket.

– Nagy dolog, hogy a csapat magját egyben tudtuk tartani. Olyan fiatal mag nevelődik itt évről évre, amelyet már a magyar kosárlabdatársadalom is figyel, megszólít, tervez vele – folytatta, hozzátéve, ezek a tehetségek nem csak az akadémia munkájának kimenetét jelentik, de példaképet is a következő generáció számára. – Ehhez érkeztek rutinos játékosok, akikkel folytathatjuk a fejlődésünket.

A tavalyi csapatot az NB I. A-ból erősítették meg. Kovács Péter Szolnokról, Kerpel-Fronius Gáspár a Debrecentől és Meleg Gergő a PVSK-tól érkezett, hogy idén már valóban esélyesként induljon el a gárda a bajnoki cím felé. Így egyes, kettes-hármas és négyes posztra is érkezett játékos.

Ivica Mavrenski vezetőedző is úgy vélte, a játékos állomány immár alkalmas a bajnoki cím megszerzésére, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nem csak ők, de a bajnokság is erősödött. Lépésről lépésre haladva, alázatos munkával viszont nem lehetetlen elérni ezt a célt.

– A mérleg egyik tálcáját teli kaptuk az itteni lehetőségekkel, a másikat nekünk kell megtöltenünk a munkánkkal, hogy az idény végére kiegyenlítődjön – mondta már a csapat meghatározó játékosa, Benke Krisztián. – Szerintem képesek vagyunk rá, tavaly is sikerült elérnünk, hogy így legyen! Ahogyan ismerem a fiúkat, mindenki képes lesz arra, hogy ezekért a körülményekért megdolgozzon, és kiérdemelje, hogy itt lehessen!

Egyébként a másik pécsi NB I. B-s csapat, a PVSK-Veolia is bevette az edzőpályáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában