Újra bizonyított

2022.08.18. 13:03

Megszerezte első WTA pontját Bartha Panna

Újabb színtéren bizonyította a PVTC üstököse, Bartha Panna, hogy érdemes rá nem csak szurkolóinak, de nemzetközi ellenfeleinek is odafigyelni rá.

K. B.

Fotó: Laufer László

Az osztrák 15 ezer dolláros összdíjazású verseny első körében 6:4 7:6 (3)-ra verte Bartha Panna a hozzá hasonlóan ranglistahelyezés nélküli szlovák Ela Platenikovát, amivel bejutott a tizenhat közé, illetve megszerezte első WTA pontjait is.

– Egy szoros első szettet sikerült 6:4-re megnyernem, jól ment az adogatás – írta megkeresésünkre Bartha Panna. – A második szettet nagyon jól kezdtem (4:1 - a szerk.). Itt volt egy hosszabb szünet, mert a lány fizikoterapeutát hívott, ami engem kicsit megzavart. Hiába vezettem 5:2-re is, vissza jött, és egyenlített. Végül tie-breaket nyerve győztem. Sokat segített nekem a szintén itt játszó másik magyar játékos, Madarász Gergely és párja.

Ma már a negyeddöntőben az első kiemelt, s a világranglistán 555. szlovén Pia Lovric volt a pécsi tehetség ellenfele, aki ellen szintén sikerült egy jó, és szoros meccset játszania. A találkozót végül a magasabban jegyet teniszező 6:4, 6:4-re nyerte, így a negyeddöntőben már nem tesztelheti képességeit Bartha.

Eredmények: Bartha Panna–Ela Platenikova (szlovák) 6:4, 7:6 (3); Bartha Panna–Pia Lovric (szlovén) 4:6, 4:6.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában