Megvan az első forduló

2022.08.09. 14:30

Sorsoltak a Baranya Megyei Kupában

Kisorsolta a Magyar Labdarúgó-szövetség Baranya Megyei Igazgatósága (MLSZ BMI) a megyei kupa első fordulójának párosítását, amelyre augusztus 21-én kerül majd sor.

K. B.

Fotó: Laufer László

Elkészült a Baranya Megyei Kupa első fordulójának párosítása, s az újjáalakuló Szászvár számára ez rögtön egy óriási kihívást tartogat, hiszen a tavalyi idényben a megyei I. osztályban negyedik helyezett Bóly jön majd vele szembe. Persze hasonlóan nehéz lesz a többi megye III-as csapat dolga is, például a Hobolnak is a Villánnyal kell majd megküzdenie a rajton. Velük szemben az Orfű és a Szentegát örülhet a sorsolásának, hiszen a két harmadik vonalban szereplő gárda egymást kapta.

A négy, a Magyar Kupa főtáblájára tavaly feljutó, azaz a megyei kupa elődöntőjébe eljutó csapata erőnyerő. Azaz, a Pécsvárad, a PVSK, a Sport36-Komló és az Ócsárd csak később csatlakozik majd a mezőnyhöz, hogy ismét megküzdhessen helyéért az országos kiírásban. Mint ismert, annak az idei első fordulóját hétvégén le is játszották, s az Ócsárd, a PVSK és a Pécsvárad ki is vívta helyét a következő körben.

A találkozókat augusztus 21-én 17.30-as kezdéssel kell lejátszaniuk az alakulatoknak. Sőt, a BMI már azt is nyilvánosságra hozta, hogy a 2. forduló játéknapja augusztus 31. lesz, akkor 17 órakor lépnek majd pályára a továbbjutók.

A Baranya Megyei Kupa 1. fordulójának sorsolása

 Szászvár–Bóly 

Palotabozsok–Lánycsók 

Pellérd–Nagykozár 

Szajk–Pogány

Kökény–Himesháza

Nagydobsza–Boda

Baksa–Sellye

Dunaszekcső–Mohács

Görcsönydoboka–Töttös

Olasz–Lippó

Hobol–Villány

Gyód–Pécsi Sportolda

Kisharságy–Véménd

Drávaszabolcs–Lovászhetény

Misinai Sasok–Beremend

Újpetre–Kétújfalu

Patapoklos–Somberek

Magyarbóly–Siklós

Bányász TC–Harkány

Sásd–Diana SE

Hidas–Szabadszentkirály

Sátorhely–Egerág

Szentlászló–Szalánta

Bogád–Gerezsdlak

Vajszló–Lakócsa

Borjád–Báta

Orfű–Szentegát

Hosszúhetény–Szigetvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában