Labdarúgás

2022.08.13. 11:01

Zalaegerszegen vívhatja ki a továbbjutást a PVSK lánycsapata

Móga Richárd

Forrás: PVSK

Fotós: RONASIFOTO

A PVSK lánycsapata könnyed diadalt aratott a Simple Női Kupa első fordulójában hazai környezetben a Nagykanizsa ellen (7–1), azonban ezúttal Zalaegerszegen kell kivívnia a továbbjutást Győrki Árkos legénységének, ahogy azt meg is írtuk.

A pécsi csapat ma délelőtt, 11 órakor lép pályára. A ZTE a legutóbbi női NB II.-es bajnokság nyugati csoportjában a középmezőnyben, egészen pontosan a hatodik helyen végzett. A kupasorozat első fordulójában a zalai lányok még nem voltak érdekeltek, csak most a második fordulóban kapcsolódnak be a sorozatba.

– Természetesen, mint mindig, most is a győzelem és a továbbjutás a cél, de ezt a mérkőzést még a felkészülés részének tekintjük. Három fiatal, játékost viszünk magunkkal, ők eredménytől függetlenül játszani is fognak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy is tudnak beilleszkedni a felnőtt csapatba – vallotta a tréner a klub honlapjának. – Igazából különleges elvárás nincsen, játszani megyünk, mindezt az alapozó időszak kellős közepén. Persze próbálgatjuk a játékosokat különböző posztokon, hogy majd a bajnokságra sikerüljön a csapat szempontjából legjobb taktikát megtalálni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában