2022.09.16. 09:25
A tisztelettudó csibész: Tóth András példás alázattal menetel a világ élvonalába
A napokban csapatkapitányként, győztes góllal vezette Görögországban a világbajnoki címig az U16-os vízilabda-válogatottat Tóth András. A felkészülés során egy csatában két fogát is feláldozó ifjú harcost a sikerhez vezető út nehézségeiről, egyben szépségeiről faggattuk.
Forrás: Tóth András
Gyors gondolkodás, helyzetfelismerés és döntések – érdekes módon nem fizikai tulajdonságokat, hanem ezt a közös tőről fakadó három szellemi erényt emeli ki saját tömör jellemzésére Tóth András. Nagyon tehetséges, gyorsan tanul, szorgalmas. A parton alázatos, mindenkivel tisztelettudó. Szerencsére a vízben viszont már remekül lát és jó értelemben vett nagy csibész – egészíti ki a sort már edzője, Jakab Dániel.
Ennyi lenne egy Európa- és világbajnoki cím receptje? Aligha, bár nyilván elengedhetetlenek hozzá. A PSN Zrt. Sportiskola mindkét eredménnyel büszkélkedő vízilabdázó tehetségének különösképpen, hiszen ha az utcán szembetalálkozunk vele, talán inkább magasugrónak gondolnánk elsőre. A nyúlánk, nyurga, de vékony fiú ezzel együtt a sportágban megszokott közelharcoktól sem ijed meg: „kapok is nagyokat, de nem kell félteni, mindig visszaadom”, nyugtatja meg az alkata miatt esetleg kétkedőket.
Ha már a pofonoknál tartunk, abból a vb-felkészülés jegyében egy horvát tornán olyannyira kijutott neki, hogy két első foga bánta bosnyák ellenfele könyökölését.
– Azok bizony kiestek, de a társaim a meccs végén kihalászták őket a medence aljáról, a szájsebészek pedig vissza tudták műteni. Igaz, mára elhaltak, de egy későbbi implantátumnak jó alapjai lesznek, és szerencsére már nem is fájnak – sorolja a diagnózist a világ legtermészetesebb módján.
Tegyük hozzá, a görögországi világbajnokság idején bizony még fájtak, nem is kicsit, de mint mondja, annyira mégsem, mint ha emiatt nem engedték volna az orvosok Voloszban a vízbe ugrani. És ha már ugrott, harcolt is, szemtelenül labdát is csent el, lőtt is – az U16-os válogatott a fináléban, húsz másodperccel a dudaszó előtt éppen az ő góljával állította be a 11–10-es, aranyat érő végeredményt. Mondtuk már? A házigazdáktól zsúfolt lelátó előtt, Görögország ellen.
Centerként nyilván nem állná így a sarat, de a széleken remekel. Ahol nagy hasznát veszi úszómúltjának is, a sebesség nemcsak fejben, de kar- és lábtempóban is becsületére válik. Ott sem vallott volna szégyent, de ő is unta a monoton tempózást, rövid futballista-próbálkozás után ezért váltott az úszásról a vízilabdára; első edzője, Arató Zoltán biztatására is.
A pécsi Babits-gimnázium harmadikos, testnevelés szakos, kevés szabadidejében szívesen gitározó diákja társaihoz hasonlóan fáradságos, lemondásokkal járó úton ért korosztálya pólósvilága tetejére.
– A klub- és válogatottedzések mellett is rengeteg pluszmunkát végeztem, még az iskolai lyukasórákról is az uszodába szoktam átszökni dobálni. De nem sajnálom, kiskorom óta arra készülök, hogy a legjobbak közé kerülhessek, és tudom, hogy ezt ajándékba nem adják. Remélem, ez még csak a kezdet, az egész válogatott csapat tehetséges, elhivatott, összetartó pólósokból áll, rajtunk nem fog múlni, hogy még sok világversenyen hallassunk magunkról.
Emlékszünk még? A kétezres évek két-háromszoros olimpiai bajnok aranygenerációjának szinte minden tagja pont ugyanígy kezdte.
