Futsal

2022.09.27. 19:01

Behúzták a kötelezőt: tovább tapad az éllovasokra a PTE PEAC

Mindvégig kézben tartotta a mérkőzést, így magabiztos győzelmet aratott a PTE PEAC futsalcsapata hazai környezetben az NB II. Nyugati-csoport ötödik fordulójában. A sereghajtó TOLNA-MÖZS próbált kontrákra berendezkedni, de ezúttal sem járt sikerrel, így továbbra is pont nélkül áll a bajnokságban a tolnai klub.

Móga Richárd

Fotó: Szakony Attila

Felemás szezonkezdet után megszerezte idénybeli harmadik győzelmét a baranyai gárda, méghozzá egy igencsak kellemetlen ellenféllel szemben. A TOLNA-MÖZS pont nélkül várhatta a találkozót, ráadásul a legtöbb kapott, és legkevesebb rúgott góllal. Ennek ellenére a kapu előtti tömörüléssel már többször is megnehezítette a magasabb célokat kitűző együttesek dolgát, így a házigazda nem vehette félvállról az összecsapást.

Hét percig le is húzta a rolót a vendégcsapat, de ahogy telt az idő, kijött a két alakulat közti különbség. Ezzel a diadallal Élő Tibor legénysége feljött a negyedik helyre, így továbbra is ott liheghet a brigád az éllovasok nyakában. Ráadásul egy hét múlva a harmadik pozícióban tanyázó Biatorbágy lesz az ellenfél.

Bartal Bence, a pécsi csapat egyik alapembere: – Próbáltuk a tempót diktálni, ami időközönként sikerült is, így az idő haladtával sikerült felőrölni ellenfelünket. A második félidő második része sajnos elég lagymatagra sikeredett, de összességében ne legyünk telhetetlenek, nekünk általában a kötelező győzelem sem egyszerű.

PTE PEAC-B BUILD&TRADE–TOLNA-MÖZS 7–2 (3–0)
Férfi futsal NB II. Nyugati-csoport, 5. forduló. PEAC: Molnár M. – Tóth M., Koronics, Bartal, Vénosz. Cserék: Wilkesz, Bálint G., Molnár Cs., Forró, Füzes, Szaniszló, Romvári. 

Gólszerzők: Koronics (7., 22.), Bartal (16.), Romvári (20.), Szaniszló (24.), Molnár Cs. (25.), Füzes (30.), illetve Sára (33., 39.).

Ez következik (10. 03.): Biatorbágy–PTE PEAC (20.50).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában