Asztalitenisz

2022.09.08. 12:49

Győzelemmel zárta a BL-szereplését a PEAC

Győzelemmel zárta a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligájának D-csoportját a PTE-PEAC Kalo-Méh csapata a Leka Enea Irun ellen, s így a vendéglátó előtt a harmadik helyet szerezte meg a kvartettben.

K. B.

Fotó: Laufer László

Először Pető Zsolt állt asztalhoz a pécsiek közül a csoport zárómeccsén. A két vereséget követően a házigazda ellen mindenképpen szeretett volna győzelmet elérni a PEAC, s ez látszott is az olimpikonon, igaz, az Irún gárdája is ugyanebben a helyzetben volt. Az első szettet nyerte a Pécs kiválósága, azonban Diez Endika a következőben nagy csatában egalizálni tudott ellene. Onnantól a végletekig kiélezetté alakult a mérkőzés, ami miatt elég feszültté vált Pető, azonban a kiélezett helyzetekben mindig az ő keze volt a stabilabb, s így 3:1-re megnyerte az összecsapását.

A következő körben a csapatkapitányon, Demeter Lehelen múlt minden, s ő meg is felelt az elvárásoknak Carlos Franco ellen. Az első és a harmadik szettet nyerte a pécsi játékos, a két másikon azonban a spanyolok játékosa életben tudta tartani a reményeit. Így pedig jöhetett a mindent eldöntő játszma, ami hasonlóan izgalmasan alakult, végig fej-fej mellett haladt a két pingpongos, a végén azonban Demeter csaphatott örömittasan a levegőbe.

Ezt követően Gerold Gáboron volt a sor, hogy pontot tegyen a mérkőzés végére, a másik oldalon viszont Daniel Palacios mindent megtett, hogy még egy kicsit életben tartsa a csapata reményeit. Már az első szett is 14 pontig ment, Palacios nyerte, s a folytatás sem alakult kevésbé szorosan. A pécsi játékos azonnal egyenlíteni tudott, majd a harmadik szettben meg is fordította a meccs állását. Sőt, a negyedikben minden kérdést le is zárt megnyerve a meccset.

Így pedig a PEAC ismét elérte, hogy az ETTU Kupában folytathassa szereplését, ahol ismét a lehető legjobb ellenfelek ellen csiszolhatja formáját az újabb magyar Extraliga címvédés érdekében is.

PTE-PEAC Kalo-Méh–Leka Enea Irun (spanyol) 3:0
Férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája, D-csoport, 3. mérkőzés. Spanyolország, Irún. 
A meccsek: Pető Zsolt–Diez Endika 3:1, Demeter Lehel–Carlos Franco 3:2, Gerold Gábor–Daniel Palacios 3–1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában