Kosárlabda

2022.09.12. 14:22

Klubikont hozott haza a Panthers

Váratlan, de annál örömtelibb igazolást jelentett be a PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapata, amelynek ebben az idényben Tóth Norbert is igyekszik segíteni az élvonalba való visszajutásban.

K. B.

Forrás: PVSK

Újabb, a PVSK-Veolia rajongói számára édes meglepetéssel szolgált a klub a mai napon. Ismét a csapatot fogja ugyanis erősíteni a válogatott erőcsatár, Tóth Norbert.

Korábban két felvonásban már lehúzott Pécsett hét szezont Tóth. A 2000-es évek közepén még Sztojan Ivkovics mellett játszva tanulhatta meg a játék fortélyait, majd pár évvel később már a játékosaként ünnepelhetett Magyar Kupa-győzelmet és bajnoki ezüstöt a PVSK-val. Aztán 2009-ben Kecskemétre igazolt, de végül egy év után vissza is tért, s három éven át a csapat kapitánya volt. Megfordult az Albacompban, Körmenden, bajnok lett a Falcoval és játszott a Szolnoki Olaj színeiben is. Tavaly az NB I. B Zöld csoportjában szereplő Ceglédet erősítette.

– Ez nem csak olyan, hanem én valóban hazatérek ide – jelentette ki Tóth a PVSK közleményében. – Sokat nem kellett gondolkodnom, amikor a vezetők megkerestek, még ha az ember családdal már nem is ugrál úgy, mint tíz éve. Őszintén szólva az utóbbi pár évben párszor eszembe is jutott, hogy szép keretbe foglalná a pályafutásomat, ha vissza tudnék térni ide, ahol az élvonalban kezdtem, már 18 évvel ezelőtt. Megjegyzem, 2004-ben, amikor tinédzserként megérkeztem ide vonattal, Kövecses Józsi fogadott engem, aztán egy vele közös ebéddel indult el a pécsi létem az akkori Delta étteremben. Most, amikor visszajöttem, újra eltöltöttük az ebédet Csőrivel, bár az étterem neve már nem ugyanaz. Ezt viszont jó előjelnek látom. Az helyzet az, hogy azon kevés, nagyon szerencsés kosárlabdázó közé tartozom idehaza, akinek megadatott, hogy minden korosztályban bajnoki címet ünnepelhetett. Bevallom, azt korábban nem terveztem, hogy az NB I. B-ben is lesz erre lehetőségem, de ha már tavasszal a Cegléd színeiben a Zöld csoportot megnyertem, akkor most már a Pirost is jó lenne behúzni mellé. Itt a PVSK-nál azért sok az ismerős, játszottam már a legtöbb csapatársammal, vagy épp ellenük, csak a legfiatalabbakat nem ismertem eddig. Az biztos, hogy a nevek alapján a keret nagyon bíztatónak tűnik. Viszont keret, meg nevek még sosem nyertek bajnokságot. Annál inkább csapatok. Össze kell csiszolódnunk, igazi csapattá kell kovácsolódnunk, ebben a rutinommal igyekszem majd minél többet segíteni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában