Kézilabda

2022.09.30. 20:18

Korán lezárultak az érdemi kérdések a Bányászrangadón

K. B.

Fotó: Löffler Péter

Meglepetést okozni ment a Sport36-Komló férfikézilabda-csapata a Tatabánya otthonába az NB I. 5. fordulójában, a vendéglátó azonban nem kért ebből.

A találkozó elejét is a hazaiak csípték el jobban, s csak a 4. percben, kétgólos hátrányban tudott nekik válaszolni Jerkovics. Ekkor viszont még egy két pillanatig úgy tűnt, hogy a baranyaiak képesek lehetnek szorossá tenni az első félidőt. A 10. percre azonban már négy gól volt a felek között, s ez a szünetig szinte csak nőtt, ahogy a Tatabánya sorra törte át a komlói falat. A pihenőnél tizenegy-gólos hátrányban kellett kitalálnia Kilvinger Bálintnak, hogy mit is mondjon sajátjainak. Igaz, jó negyed óra után egy időkéréssel is próbálkozott, de nem hozta meg a várt hatást.

A folytatás így szinte már csak formalitás volt. Még akkor is, ha a második játékrészt Melnyicsuk találata nyitotta. Arra azonban volt esélyük Sunajkóéknak, hogy kozmetikázzák az eredményt, ezt pedig igyekeztek megcselekedni, hiszen a félidő nagy részében közelebb voltak két góllal ellenfelükhöz, mint a szünetben. Sőt, a hajrában olyannyira feljöttek, öt gólra is, hogy a hazaiak vezetőedzője inkább időt kért, hogy rendezhesse a sorokat. A találkozó végére maradt a négy közte a hazaiak javára.

Tatabánya–Sport36-Komló 26–22 (17–6)
Férfi kézilabda NB I., 5. forduló. Tatabánya. 
A Tatabány legeredményesebb játékosai: Győri M. 8, Rodriguez 8. 
Komló: Granics, Pásztor I., Szilágyi B. – Zobec, Vaskó 2, Sunajko 2, Jerkovics 4, Takács B., Melnyicsuk 6 (2), Szuharev 2, Hoffmann 1, Szöllősi O. 1, Grünfelder 1, Urbán E., Orbán B. 3. Vezetőedző: Kilvinger Bálint.
Kiállítás: 14, ill. 14 perc.
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2.
Piros lap: Szöllősi O. (58.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában