Rövidpályás gyorskorcsolya

2022.10.16. 14:21

Itt a vége: Burján Csaba szögre akasztja a korcsolyát

K. B.

Forrás: MW

Bejelentette visszavonulását Burján Csaba, olimpiai- és Európa-bajnok magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és elnöksége a napokban búcsúztatta is a PSN Zrt. sportolóját, tájékoztat róla a szövetség honlapja.

– Az az elképesztő munka, ami egy ilyen pályafutásban benne van, minden tiszteletet megérdemel, és ebbe belefér az is, hogy a legnagyobb sportolók néha különcök, vagy legalábbis kívülállók és civilek számára meglehetősen szokatlanok – fogalmazott az ünnepélyes búcsúztatón Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke.

– Amit Csaba csinált, olyan lenyomatot hagyott a korcsolyasportban – és személy szerint bennem is –, ami felejthetetlen és egy életre elkísér sokakat. Mindemellett egy olyan várost képvisel, melynek szülöttjei óriási értékeket adtak a sportágnak, gondolok itt akár Telegdi Attilára, akár a Knoch testvérekre. Viktor és Csaba 50 százalékot vettek ki abból a történelmi hőstettből, amely apropója miatt a korcsolyázás napját ünnepeljük, és reméljük, hogy ez sokáig így is marad. Ez egy olyan teljesítmény, ami minden magyar embert és mindenkit, aki a sporthoz kötődik, komolyan megérint. Emelem a kalapom előtte, egy becsületes és nagyon jó srác, aki remélem, hogy az életpályája során visszatalál hozzánk – méltatta Phjongcshang olimpiai bajnokát Bánhidi Ákos.

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (váltó, 2018), 2x vb-ezüst (váltó, 2015, 2021), 2x vb-bronz (váltó, 2017, 2019), Európa-bajnok (váltó, 2019), 2x Eb-ezüst (váltó, 2015, 2016), 2x Eb-bronz (váltó, 2013, 2018)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában