Kosárlabda

2022.10.05. 11:01

Sebzetten küzdenek majd a Szekszárd vendégeként: sikerre éhesek a baranyai lányok

Még ki sem heverte a hétvégi zakót a PINKK Pécsi 424 élvonalbeli női kosárlabdacsapata, szerdán már a Szekszárd vendégeként lép parkettre 18 órakor. Nem készülhet egyszerű párharcra Kovács Dénes, sőt, több alapemberére nem is számíthat.

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

Szegény embert az ág is húzza. Nem elég, hogy erősebbnél erősebb csapatok ellen kell megmérkőznie a PINKK Pécsi 424 együttesének ezekben a hetekben, még az alapembereire se számíthat Kovács Dénes. A fiatal tréner nincs könnyű helyzetben. Háromszor már parkettre léphetett a pécsi brigád az idei szezonban, azonban az aranyéremre törő alakulatok ellen egyszer sem járt igazán közel a győzelemhez.

A Szekszárd a nyitányon alulmaradt az ELTE vendégeként, de a folytatásban nem hibázott a tolnai klub. Kétségtelen, hogy könnyebb sorsolás van a csapat háta mögött, de jelenleg amúgyis kevesebb gondokkal küzd Djokics Zseljko, mint a 22 esztendős baranyai edző. Mindenesetre a PINKK számára van miből meríteni, így egy koncentrált, motivált játékkal meglehet az idénybeli első siker.

Kovács Dénes, a PINKK Pécsi 424 vezetőedzője: – Mondhatnám, hogy jó állapotban vagyunk, de ez messze áll a valóságtól, hiszen Sherise Williams a licence gondjai megoldása után bokasérülést szenvedett, ráadásul Tenyér Zsófit ismét elszólította a 3x3-as válogatott, így rá se számíthatunk szerda este. Nyilvánvaló, hogy a speciális sorsolásunk miatt más célokat kell megfogalmaznunk ezekre a mérkőzésekre, de azért egy sportolónak mindig nehéz feldolgozni a vereséget. Mindezek ellenére a lányok hatalmas melót raknak a csapatba nap mint nap, és biztos vagyok benne, hogy a nehézségeink ellenére ennek hamarosan meglesz az eredménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában