Tenisz

2022.11.01. 19:01

Egy hét alatt három elődöntőt vívhatott Bartha Panna, ráadásul kettőt meg is nyert

Móga Richárd

Fotó: NDAB Creativity

Az elődöntőig menetelt a székesfehérvári megmérettetésén a PVTC kiválósága, Bartha Panna. 

Egy héttel ezelőtt még két döntőben kellett helytállnia a pécsi sportolónak, ugyanis a pécsi Makár Sport és Wellness Központban egyéniben és párosban is a fináléig menetelt. Akkor egyéniben másodikként végzett, míg párosban tornagyőzelmet ünnepelhetett. 

Sok ideje nem volt a pihenésre, hiszen szerdán már Székesfehérváron kellett bizonyítania, ahol egy igencsak erős mezőny jött össze. A fáradtság meg is látszódott első meccsén, hiszen az osztrák Zimmer ellen elvesztette az első szettet (6:1), de sikerült fordítania. A folytatásban cseh ellenfele nem jelentett neki gondot, könnyed diadalt aratott (6:3, 6:0). A negyeddöntőben már nagy szükség volt Bartha legjobbjára, hiszen a román Herea Andreea Carmen igencsak megnehezítette a dolgát. Végül a magyar sportoló aratott (6:4, 6:4), így készülhetett az elődöntőre.

A fáradtság talán kezdett eluralkodni a PVTC sportolóján, de Gae Mara is remekül teniszezett mindvégig, sokszor pedig a szerencse is inkább vele volt. Hátrányba került a baranyai kiválóság, de kivívta a döntő szettet, azonban végül behúzta a párharcot riválisa. Mindenesetre Bartha Panna bizonyította, hogy vele mindig számolni kell.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában