Átadták az id. Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpontot

2022.11.04. 13:36

Megkereséseiről is beszélt Dárdai Pál a Pécsi Labdarúgás Napján – Galéria

Hivatalosan is átadták az idősebb Dárdai Pálról elnevezett utánpótlás edzőközpontot pénteken, s ezzel egybekötve a Pécsi Labdarúgás Napját is megtartották a helyszínen. Az eseményen ifjabb Dárdai Pál egy életműdíjat is átvehetett, s egy két dolgot is elárult jelenlegi helyzetéről.

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

A pandémia miatti több éves kihagyást követően ismét megünnepelték a Pécsi Labdarúgás Napját a Pécsi Dózsa Newcastle United ellen aratott diadalának 52. évfordulóján. Az eseménnyel egybekötve adták át hivatalosan is az id. Dárdai Pálról elnevezett utánpótlás edzőközpontot, így adott volt, hogy a szokásos kerekasztal beszélgetésre az ikon talán még csodálatosabb karriert befutó fiát kérik fel.

A kuratórium elnöke, Belénessy Csaba vezette a pódiumbeszélgetést, amelynek során a korábbi szövetségi kapitány nem csak a múltról mesélt, de a jövőjéről is beszélt. Mint mondta, jelen pillanatban nehéz megmondani, hogy mi lesz vele a közeljövőben. Addig nem akar otthonától távol munkát vállalni, amíg legkisebb fia nem repült ki a családi fészekből. Ez még jó két-három évet jelent, pedig egyébként vannak megkeresései. Hozzátette, nem a pénz motiválja, hanem a cél, a projekt, amihez hívják. Pécsről, Zamárdiból vagy Siófokról is érkezhet olyan ajánlat, ami felkeltené érdeklődését.

Hozzátette, most azonban jól érzi magát így, hogy nincs padja. Persze az adrenalin hiányzik számára, de nem érzi magát elég motiváltnak ahhoz, hogy újra elvállaljon egy csapatot. Most azt az életet éli, amire eddig nem volt lehetősége.

Végül az édesapja nevében is átvette a Pécsi Labdarúgás Nagyjaiért Alapítvány Életműdíját Belénessy Csabától, a kuratórium elnökétől. Dárdai megjegyezte: szenzációs lehetősége van a helyi fiataloknak, hogy egy ilyen helyen próbálhatnak meg a legjobbá válni.

Nagyszerű, minőségi környezetben ismerkedhetnek a sporttal a fiatalok
Hivatalosan is átadták az eseményen a Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpontot. Az eseményen elsőként Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntötte az egybegyűlteket.

– Megtisztelő számomra, hogy részt vehetek az idősebb Dárdai Pálról elnevezett létesítmény ünnepélyes átadóján – jelentette ki az államtitkár, kiegészítve azzal, minden szempontból méltó névadót találtak a központnak. Szót ejtette arról is, hogy célkitűzésük eléréséhez, hogy Magyarország sportoló nemzetté váljon, elengedhetetlenek az ehhez hasonló modern létesítmények.

– Örülök, hogy egy ilyen széleskörű összefogás eredményeként jöhetett létre a központ – mondta már Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki megköszönte a finanszírozó, azaz Magyarország kormányának közreműködést, valamint az MLSZ és az építők munkáját.

Végül Péterffy Attila, Pécs polgármestere ismerte el, hogy a jelenlegi városvezetés tevékenyen nem vett részt a központ létesítésében, de célja összeegyeztethető ezzel: minden pécsi fiatal számára lehetővé akarja tenni, hogy minőségi környezetben ismerkedhessen választott sportjával

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában