Kosárlabda

2022.12.02. 19:59

Kitették a szívüket a pályára, így a győzelemre is nagy esélyük volt

Móga Richárd

Fotó: Löffler Péter

Kétségtelenül jót tett a pihenő, ugyanis a PINKK-Pécsi 424 női kosárlabdacsapata sokkal élesebben játszott ezúttal Szigetszentmiklóson, mint az idény korábbi szakaszában.

A lepattanókkal voltak gondok eddig, de péntek este sokszor résen voltak a pécsi lányok. Ennél nagyobb problémát jelentett a pontszerzés, hiszen sokszor még a kiélezett szituációkban nem voltak elég higgadtak a baranyaiak. Mindennek ellenére csupán három pontos hátránnyal vonulhattak a nagyszünetre, igaz, a házigazda gépezetébe is sok hiba becsúszott.

A harmadik etap nehezen indult a PINKK számára, de hárompontosokkal sikerült pariban maradni, sőt, esélyt nyílt arra, hogy megszerezze szezonbéli első diadalát.

Ennek lehetőségét érezte Kovács Dénes alakulata, de végül nem sikerült megragadni.

Kovács Dénes, a PINKK vezetőedzője: – Úgy gondolom, hogy mindent megtettek a lányok. Nem vagyunk sokan, de ahhoz képest a szívüket, lelküket kitették a pályára. Nyilván egy kicsit több koncentrációval, kicsit pontosabban sokkal jobb mérkőzést játszottunk volna, akár meg is nyerhettük volna ezt a meccset.

SZIGETSZENTMIKLÓS–PINKK-PÉCSI 424 77–69 (17–17, 18–15, 20–22, 22–15)
Női kosárlabda NB I. 10. forduló. SZIGETSZENTMIKLÓS: PEREZ 21/6, Vári 6, Takács D. 5/3, DEGBEON 12, K. JONES 18/3. Cserék: Aldazabal 2, Katona Sz. 2, Zsámár P. 2, Szabó D. 9/9, Széphalmi-Kovács Vezetőedző: Gedei Tibor. PINKK: Zsilinszki 3/3, Szücs L. 11/3, ZSIVALJEVICS 13/3, VINCZE 17/15, Kovács K. 7. Cserék: TENYÉR 12/3, Peric 2, Bojtár 4/3. Vezetőedző: Kovács Dénes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában