Kézilabda

2022.12.09. 19:41

Nem sikerült a Komlónak meglepetést okoznia

K. B.

Fotó: Löffler Péter

Az izgalomra ezúttal sem lehetett panasz a Sport36-Komló és a Gyöngyös férfikézilabda-csapatának összecsapásán, hiszen a két gárda az NB I. 12. fordulójában az első pillanatoktól az utolsókig egymás nyakába lihegett.

Bár a hazai gyöngyösiek rezgették csak meg a hálót négy percig, kétszer is betaláltak ez idő alatt, a 11. percben már ismét egál volt, s kezdődött elölről minden. A gólok ugyan nem potyogtak, de ez mit sem vett el a csata értékéből, hiszen maradt a patthelyzet. Hol egyik, hol a másik csapat került egy kis előnybe. Az első játékrészben azonban ahogy leperegtek az utolsó percek a bányászoknál volt az előny.

A fordulás után maradt ugyanez a feszült helyzet, azonban a hazaiak magukhoz ragadták a momentumot. Nagyjából kétgólos előnyt tudtak tartani a hajráig, s ekkor sem voltak hajlandóak kiadni a kezükből bármennyire is igyekeztek Jerkovicsék.

Gyöngyös–Sport36-Komló 27–24 (9–11)
Férfi kézilabda NB I., 12. forduló. Vezette: Kiu G., Kiu T.
A komlói gólszerzők: Melnyicsuk 5, Vaskó 5, Jerkovics 4, Orbán B. 3, Grünfelder 2, Sunajko 2, Szöllősi 1, Takács B. 1, Szuharev 1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában