Harmadszorra sem ment

2022.12.02. 20:46

Túl korán állt meg a gólgyártásban a PVSK

Sz. Zs.

Fotó: Shutterstock

Nem sikerült idei utolsó hazai összecsapásán győzelemmel megörvendeztetnie a hazai közönséget a PVSK-Mecsek Füszértnek. Pedig az első találatot még Kolozsi jegyezte a Szeged ellen a vízilabda OB I. 7. fordulóbeli pécsi mérkőzésén. Ami aztán az utolsó vezetése is volt a múlt hónap legjobbjának választott Gaszt Rolandot mandulagyulladás miatt nélkülözni kényszerülő Vasútnak.  

Aztán a legutóbb a kupában is összesorsolt párosból szép lassan harmadszorra is a Tisza-partiak kerekedtek felül, meglehetősen különböző két félidőnyi játékkal. Míg az elsőben 5 és 7, azaz összesen 12 találat esett, a másodikban a vendégek csak egyetlen egyszer, a Pécs pedig egyszer sem tudta bevenni a kaput.  

Utóbbiaknál ezúttal semmi sem jött össze, a többnyire a rövid sarkot célzó, ám pontatlan vagy gyenge lövésekkel csak a vendégkapust tették naggyá a fekete-fehérek. Akiknek még az emberelőnyök sem jelentettek igazi fórt, abból is mindössze tízszázalékos hatékonysággal lőttek gólt.  

Az utolsó játékrész elején még reménykedett a publikum az esetleges feltámadásban és fordításban, ám ahogy szép lassan találat nélkül lecsorgott a negyed, bizonyossá vált, hogy a kupavereség után az eltiltott Török Viktor helyett a bajnoki derbin ezúttal Barát Ferenc dirigálásával is simán kikap a csapat.

PVSK Mecsek Füszért–Szeged 5–8 (3–3, 2–4, 0–1, 0–0)
Vízilabda OB I., férfiak, 6. forduló, Pécs, 200 néző. V.: Füzesi Zs., Petik A.
PVSK Mecsek Füszért: Gelencsér – Kolozsi 1, Keresztúri, Csorba, Reisz, Pellei, Vogel Simon 1. Cs.: Lajkó 1, Kókai, Némethy 2, Dubinák, Bakos, Szabó G. Mb. edző: Barát Ferenc.
A Szeged góllövői: Boros 2, Kürti 2, Sánta, Baj, Bóbis, Lakatos.  
Gól/emberelőnyből: 1/10, ill. 4/9.
Gól/ötméteresből: –, ill. 1/1.  
Kipontozódott: Horváth Zs.
Barát Ferenc: – Az első félidő még jól ment, aztán megálltunk a gólgyártásban. Igyekszünk megtalálni az okát, hogy miért.

Következik. December 17., 16.00: UVSE–PVSK. Hazai medencében legközelebb január 14-én, 19 órakor a Szolnokot fogadja a PVSK. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában