Kosárlabda

2023.01.29. 12:30

„A harmadik negyedben nagyon gyengék voltunk”

K. B.

Forrás: MKOSZ

Azt előzetesen is lehetett tudni persze, hogy a Vasas otthonában nem lesz egyszerű dolga a pécsieknek, hiszen az angyalföldiek bárkit képesek a végletekig megszorongatni, s ezt most saját bőrén tapasztalhatta a Panthers. Már az első pillanattól látszott, hogy kevés fog dönteni a felek között, de a pécsiek egy kis előnyt tudtak kovácsolni, s a nagyszünetben is hárommal mentek. Ezt azonban már nem sokáig mondhatták el Bíróék, hiszen a második félidőt egy 9–0-s rohanással kezdték a hazaiak, s Szrecsko Szekulovics időkérése után is csak nyolc pontot szereztek a pécsiek. Ez meg is határozta a folytatást, s hiába rohant az eredményért a Pécs, végül nem sikerült fordítania a sorsán.

Szrecsko Szekulovics: – Először is gratulálok a Vasas csapatának, végülis kicsit szerencse volt, hogy a végén kihagytuk a 2 dobást. Döntő volt a harmadik negyed, nagyon gyengén játszottunk, mindössze csak 8 pontot dobtunk. A támadás volt a probléma. Több dologra nem reagáltunk jól, mint például mikor megfordítottuk a mérkőzést, és sanszunk volt a győzelemre. Több szerencséje volt a Vasasnak és nyertek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában