NB II.-es foci

2023.01.29. 10:00

Elrajtol ma az NB II. tavaszi idénye

Megérkezett a sokak által várt pillanat, hiszen vasárnap ismét elindul a labda az NB II.-es stadionokban. A PMFC, a Szentlőrinc és a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapata is 15.00-kor lép pályára, ugyanakkor csak a pécsiek szerepelnek otthon.

Kvanduk Bence

Fotó: Löffler Péter

A baranyai csapatok közül egyértelműen a Szentlőrinc dolga lesz a legnehezebb, hiszen a bajnoki címre áhítozó, de az őszt számára csalódást keltő 3. helyen záró MTK otthonába látogat. Ráadásul a fővárosi kék-fehéreknek elszámolnivalójuk is van a lőrinciekkel, miután a sírból felállva loptak ki a zsebükből két pontot még augusztus 7-én. Azonban épp az a találkozó adhat bizakodásra okot Mervóéknak, hiszen ha akkor sikerült 3–1-nél 2 perc alatt kettőt lőni, most is képesek lehetnek feltörni a védelmet. 

Persze a PMFC sem futhat fel majd úgy a pályára, hogy nem ad bele mindent, hiszen a Budafok kifejezetten veszélyes csapat tud lenni, ha jó napot fog ki. A valószínűleg rossz állapotú pályán azonban lehet, a legérdekesebb momentum az lesz, hogy az új igazolások hogyan tudtak beilleszkedni ezalatt a pár hét, pár nap alatt, amit a pécsi csapattal töltöttek.

A HR-Rent Kozármisleny számára minden meccs létfontosságú mostantól, de főleg azok a találkozók, ahol a tabella második felébe tartozókkal találkozik, így Tiszakécskéről is pontokat kellene hoznia. 

A vasárnapi program: Szombathely–Nyíregyháza, Siófok–Csákvár, Soroksár–Diósgyőr, Kazincbarcika–Békéscsaba, Gyirmót–Dorog (13.00), PMFC–Budafok, Tiszakécske–HR-Rent Kozármisleny, MTK–Szentlőrinc SE, Ajka–Mosonmagyaróvár (15.00), Szeged–Győr (19.00). 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában