Kosárlabda

2023.01.28. 09:30

Rangadón térnének vissza a kitaposott győzelmi útra

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

Hazai vereséggel hangoltak az együttesek a női élvonalbeli bajnokság tizennyolcadik fordulójának rangadójára, amit a Rátgéber Akadémián vívnak majd szombaton 18 órától. Az NKA Universitas PEAC nyolcpontos hátrányt szedett össze a francia éllovassal szemben, míg a DVTK nagy csatában maradt alul török riválisa ellen a nemzetközi porondon. Itt a lehetőség a javításra.

Egyik csapat sem szokott hozzá a vereséghez a 2022/23-as idényben, így nagy kérdés, ki tud jobban felállni, és ki tud két nap után maradandót alkotni. Mindenképp a pécsi klub mellett szól, hogy nem kell utaznia, így remélhetőleg a kupameccshez hasonlóan ezer ember a helyszínen fog szorítani a sikerért, és hatodik emberként segíti majd az alakulatot. Azért a DVTK drukkereinek sem kell feltétlenül aggódni, hiszen a miskolci brigád a bajnokság során csupán kétszer kapott ki, hazai terepen pedig már legyőzte ősszel a baranyai együttest (63–59).

Jó alkalom tehát ez a találkozó a revansra, de ehhez gyakorlatilag tökéletes pécsi játékra lesz szükség, háttérbe szorítva azt a tényt, hogy szerdán már Franciaországban kell majd helytállni.

Iványi Dalma, a PEAC másodedzője: – Mi magunk is kíváncsiak várjuk, hogy szombaton hogyan fogunk majd reagálni a dupla terhelésre a Villeneuve elleni meccs után. Én bízom benne, hogy a csütörtöki mérkőzés adott egyfajta pluszt, azaz tudunk arra építkezni, hogy ha fizikálisan fel tudtuk venni a franciákkal a versenyt a meccs nagy részében, akkor elhisszük magunkról, hogy a DVTK-val is feltudjuk. Nagyon komoly ellenféllel nézünk szembe szombaton, az Euroligában játszik a Miskolc, a magyar bajnokságban is szépen dolgoznak és nagyon összeszokott csapat, ahol nagyon jól tudják kihasználni az egyéni kvalitásokat is, úgy hogy eközben alá tudnak rendelni mindent a csapat érdekében. Nagyon fontos lesz, hogy koncentráltan, a maximumon, az utolsó tartalékainkat mozgósítva nagyon fizikálisan kell játszanunk. Mivel a DVTK is vereséget szenvedett csütörtökön az Euroligában, a fizikalitáson túl nagyon fontos lesz, hogy ki tud jobban felállni majd a hazai vereségekből, azt gondolom nüanszok fognak dönteni. Nagyon fegyelmezettnek is kell lennünk, mert a miskolci mérkőzésünkön is egyből megbüntették minden hibánkat, rutinos, összeszokott csapat a DVTK, nem lehetnek üresjárataink, ki nem kényszerített hibáink ellenük. Reméljük a közönségünk támogatásával és néhány extra egyéni teljesítményünkkel egy végletekig kiélezett, jó mérkőzést tudunk játszani, és ha a szerencse is mellénk áll, akkor a győzelmi esélyeink is megvannak.  

A bajnoki párharc tehát 18 órakor kezdődik a Rátgéber Akadémián, ahova a belépés továbbra is ingyenes.

 

A szurkolók jelenléte ismételten sokat lendíthet a csapaton

Tudni lehetett, hogy a francia listavezető ellen nem lesz egyszerű dolga az NKA Universitas PEAC női kosárlabdacsapatának, de a szurkolók buzdításának köszönhetően mégis sikerült felvenni a kesztyűt Európa egyik legjobb együttese ellen, így nem is lehetett elégedetlen a szerb tréner.

Jovan Gorec, a PEAC vezetőedzője: – Gratulálok a Villeneuve-nek, jó meccset játszottunk. Ők lettek az a csapat, amelyik elvette a hazai veretlenségünket. Már a felkészüléskor tudtuk, csak akkor nyerhetünk, ha szinte tökéletesen játszunk. Közel kerültünk ehhez, de becsúsztak hibák, főként a fizikai fáradtságunknak köszönhetően. Nem vagyok elégedetlen, megtettünk minden tőlünk telhetőt, de ezúttal ez is kevésnek bizonyult. Köszönjük a közönségünkek a lelkes biztatást, szombaton újra várjuk őket, hogy támogassanak minket a DVTK ellenében.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában