Kerékpár verseny

2023.02.28. 17:36

A Bárány út húzhatja szét az idei Tour mezőnyét

Három sík és két hegyi etapból áll majd a május 10-14. közötti Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely 2004 után ismét visszatér Pécsre is. A viadal keddi gáláján bejelentett útvonalból a hegyimenőknek a 3., Kaposvár–Pécs szakasz kedvez majd leginkább.

Szűcs Zsolt

Fotó: Czinege Melinda

Az idei útvonal nyitánya a Szentgotthárd környéki 168 kilométeres táv lesz, ezt követően Zalaegerszegről Keszthelyre teker a mezőny. A harmadik és negyedik szakasz Kaposvár és Pécs, illetve Martonvásár és Dobogókő közötti etapja a hegyimenők álmaként összesen több mint 2500 méternyi szintkülönbséget tartalmaz. Zárásként a fennállása 150. évfordulóját ünneplő Budapesten tekernek a kerékpárosok stílszerűen 150 kilométert.

A TdH az idén új korszakot kezd, hiszen Pro-versenyként egy szinttel feljebb lépett a nemzetközi szövetség besorolásában. Még jobban vonzva a legerősebb proficsapatokat is. Így az idén várhatóan 22 sor indul, az eddig bejelentett 16 csapat közül 7 a legmagasabb, WorldTeam kategóriában. Néhány világsztár már meg is erősítette az indulását. A magyar körön újra összecsaphat a sprintekben Dylan Groenewegen (Jayco-AlUla) és Fabio Jakobsen (Soudal-QuickStep), de láthatjuk majd azt a Matteo Trentint (UAE) is, aki már mindhárom nagy körversenyen, a Tour de France-on, a Giro d’Italián és a Vuelta a Espanán is nyert szakaszt. 

A magyar versenyzők közül klubcsapatával érkezik Kusztor Péter (Team Novo Nordisk), Peák Barnabás (Human Powered Health), Dina Márton (ATT Investments) és Filutás Viktor (HRE Mazowsze), és a rajtlistán már szerepel az egyetlen hazai proficsapat, az Epronex-Hungary Cycling Team is.

Ahogyan dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke az útvonalbejelentő gála hírét kommentálta, „újabb megtiszteltetés és örömhír, hogy a világ legjobb kerékpárosait felvonultató körverseny idei fordulói közé Baranya is bekerülhetett, érintve többek között Gödre, Sásd, Pécs és Orfű településeit. A körverseny egyik legizgalmasabb szakasza a Széchenyi tér és az állatkerti befutó között az egyik legmeredekebb mecseki utcán, a Bárány úton is áthalad. Már alig várjuk ezt a pénteki napot!”  

Az idei TdH szakaszai
1. szakasz, május 10.:
Szentgotthárd–Őriszentpéter–Zalalövő–Körmend–Magyarlak–Szentgotthárd (167,4 km). 
2. szakasz, május 11.: 
Zalaegerszeg–Zalabér–Sümeg–Tapolca–Vígándpetend–Zánka–Badacsony–Lesencefalu–Hévíz–Keszthely (175,3 km). 
3. szakasz, május 12.: 
Kaposvár–Gödre–Sásd–Mánfa–Pécs–Orfű–Pécs (179,9 km). 
4. szakasz, május 13.: 
Martonvásár–Tárnok–Etyek–Bicske–Zsámbék–Bajna–Tát–Esztergom–Két-Bükkfa–Csobánka–Pilisvörösvár–Pilisszántó–Dobogókő (206,4 km). 
5. szakasz, május 14.:
Budapest–Budapest (150 km).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában