Tenisz

2023.02.09. 13:01

Az újabb török kalandja elmaradt, de közeleg a Felnőtt Fedettpályás Országos Bajnokság, ahol bizonyíthat

Móga Richárd

Forrás: Bartha Panna

Alig egy hónapja még arról számolhattunk be, hogy a PVTC kiválósága, Bartha Panna megszerezte első tornagyőzelmét a profik között Törökországban, ráadásul nem sokkal később az elődöntőig menetelt Antalya városában, így nem panaszkodhat török kalandjaira. A tervek szerint a héten ismét sikerei helyszínén bizonyíthatott volna, csak ezúttal már egy 25 ezer dolláros versenyen, ahova szabadkártyát kapott tornagyőzelmének köszönhetően, azonban a pusztító földrengés miatt minden sporteseményt töröltek az országban.

Így tehát arról még nem lehet tudni semmit, hogy mikor rendezik majd meg az említett eseményt, viszont Bartha továbbra sem dől hátra, legközelebb két hét múlva bizonyíthat a Felnőtt Fedettpályás Országos Bajnokságon, aminek a Makár-tanya ad majd otthont.

A tavalyi évben a pécsi teniszező őrült tempót diktált ezen a megmérettetésen. Három találkozót nyerve jutott egyéniben a fináléban, ráadásul szettet sem vesztett, sőt, gémet is alig. A döntőben ugyan kikapott, de párosban vigasztalódhatott, – s ezzel megvédte bajnoki címét – hiszen Badics Milával (Kiskút TK) az oldalán felállhatott a dobogó tetejére, miután szetthátrányból fordítva diadalmaskodott.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában