NB III.-as foci

2023.02.02. 19:00

Erősített és focira éhesen várja a tavaszt a PEAC

A jövő hétvégi rajtra már megerősített kerettel, egy sikeres, az összetartást is erősítő edzőtáborral és harcos edzőmeccsekkel felvértezve, focira kiéhezve készül a PTE-PEAC.

Szűcs Zsolt

Fotó: Török János

Ahogy valószínűleg a többi együttesnél, így Pécsett sem a füves pályák máris kitűnő állapota indokolja a februári rajtot az NB III.-ban; ahogyan az sem könnyíti a helyzetet, hogy az idén eddig Pécsett is csak műfüvön tudott tréningezni Lőrinc Antal újraformálódó csapata. 

Ám a szakvezető most is a pozitívumokat emeli ki felkészülésükből, első körben is azt, hogy korábbi beteg, sérült vagy műtéten áteső játékosai – Bischoff, Bohata, Kása – immár mind újra egészségesen vehetik ki a részüket a munkából. Amelyhez, egyetemi gárdaként nem is meglepően már a modern technikát is igénybe vették ők is, az egyénre szabott futóedzések adatait ugyanis egy mobilapplikációban juttatta el minden játékos a szakvezetőknek. 

Az őszi keretből három kivétellel: a két távozó közül a 20 esztendős csatár, Szabó Zalán ugyanis a tavaszt már a vármegye I-es Pécsváradon, a 23 éves középpályás Takács Martin pedig az NB III. Nyugati csoportjában bajnok­aspiráns Veszprémnél kezdi majd meg. A jelenlegi játékosok közül talán legrégebbi PEAC-os múltra visszatekintő, a vármegye II-től idáig minden osztályt megjáró Hadobás Gergő harmincévesen pedig a stoplis végleges szögre akasztása mellet döntött. Ő ugyanakkor marad a klub kötelékében, sőt az utánpótlásgárdák erőnléti edzőjeként szó szerint még tovább erősíti majd a csapatot. 

Két érkező révén Lőrinc Antal azonban mégis a keret erősödéséről számolhatott be. Berdó Mátéval már korábban is szemezgetett az együttes, ám a belső védőt végül most sikerült átcsábítani az NB II.-es szomszédvár Kozármisleny­től. A csatár Keresztes Zalán pedig korábbi sérülése után Pécsett lábadozva döntött úgy, hogy végleg ide teszi át a székhelyét Veszprémből. 

A PEAC januári edzőmeccsei közül az utolsón, ráadásul a góllövők között újabb névre is bukkanhattunk, mégpedig Bachesz Edvinére; a PMFC saját nevelésű, újdonsült NB II-es profi középpályása már velük is tréningezik, ám hivatalosan még nem került át a PEAC-hoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában