Futsal

2023.02.07. 09:31

Újabb győzelem a zsebben, ráadásul már tizenhárom meccse veretlen a PTE-PEAC futsalcsapata

Móga Richárd

Fotó: Bálint Kornélia

Kiizzadta a győzelmet a PTE-PEAC futsalcsapata az NB II. Nyugati-csoport tizenkilencedik fordulójában, de a papíron esélytelenebbnek számító Tihany megérdemelt volna legalább egy pontot.

Október óta ugyan nem talált legyőzőre Élő Tibor legénysége, de ebben a naptári évben mindössze egyszer nyert, így mindent bevetett a pécsi klub annak érdekében, hogy visszataláljon a győzelmi ösvényre. Nem is volt tehát olyan meglepő, hogy a baranyai brigád lerohanta a vendégcsapatot, ennek pedig már korán meg is lett az eredménye: az ötödik percben Tóth Márk szerzett vezetést, majd a csapatkapitány, Bartal Bence növelte az előnyt.

A folytatásban mindkét oldalon megvoltak a helyzetek, de a találkozó harmadik találatát a Tihany szerezte a második játékrész feléhez közeledve, ez pedig lendületet adott veszprémi klubnak, azonban a hátralévő időben jól menedzselte a dolgokat a PEAC.

Már csak három összecsapás van hátra az alapszakaszból, egy hét múlva pedig a vélhetően a legküzdelmesebb meccs következik, ugyanis a tabella harmadik helyén tanyázó Haladás II. vendége lesz a pécsi alakulat, ráadásul egy esetleges diadallal helyet cserélne a két együttes.

Tóth Márk, a PEAC egyik kiválósága: – Arra számítottunk, hogy a Tihany egy masszív védekezésből kiindulva fog kontrákra építeni, és ez bebizonyosodott. Nehéz volt feltörni őket, de szerencsére az első félidőben kétszer is sikerült, ami most elég volt a három ponthoz. Az utóbbi pár hétben a védekezésünk nagyon összeállt, ezt bizonyítja az utolsó három meccsen beszedett mindössze három gól, viszont ez most talán a támadójátékunk kárára is ment kicsit. Ha meg tudjuk találni a megfelelő egyensúlyt a támadások kialakítása és a védekezés megszervezése között, sikeresek lehetünk a pár hét múlva induló felsőházban.

PTE PEAC-B BUILD&TRADE–Tihanyi FC 2–1 (2–0)

Férfi futsal NB II. Nyugati csoport, 19. forduló. Pécs. Vezette: Fehérvári (Aczél, Bacsi). PEAC: Wilkesz – Bálint G., Koronics, Bartal, Vénosz. Cserék: Molnár M., Aszalós, Palvek, Udvardi, Tóth M., Koller, Kovács A. Vezetőedző: Élő Tibor.

Gólszerzők: Tóth M. (5.), Bartal (14.), illetve Kovács Á. (26.).

A bajnokság állása: 1. TFSE 48 pont, 2. UTE 41 pont, 3. Haladás II.  39 pont, 4. PTE PEAC 38 pont, 5. Mad Dogs 35 pont, 6. Nagykanizsa 30 pont, 7. Dunaújváros 28 pont, 8. Tihany 25 pont, 9. Asterix Érd 18 pont, 10. Tolna-Mözs 10 pont, 11. Hidegkút 7 pont, 12. Szigetszentmiklós 6 pont.

Ez következik (02. 13.): Haladás VSE II.–PEAC (20.45).

 

Címkék#peac#futsal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában