Kosárlabda

2023.02.08. 09:37

Újabb mérföldkövet hagyott maga mögött: bajnoki címmel zárná az amerikai álmot Juhász Dorka

A Rátgéber Kosárlabda Akadémia egyik növendékével, Juhász Dorkával beszélgettünk, aki egy újabb mérföldkövet hagyott maga mögött, miután a St. John’s elleni idegenbeli bajnokin leszedte 1000. lepattanóját. A UConn játékosának májusban komoly döntést kell hoznia, de előtte még szeretné megnyerni a bajnokságot.

Móga Richárd

Forrás: Juhász Dorka

– Számolgatta a lepattanóit, vagy váratlanul érte, hogy megvan az ezredik? 

– Az igazság az, hogy Amerikában nagyon precízen vezetik a statisztikákat. Azt, hogy mikor értem el az 1000. lepattanót, csak a stáb jelzéséből tudtam meg a mérkőzést követően. Szóltak, hogy a következő hazai összecsapás előtt szeretnének köszönteni. 

– Korábbra vagy későbbre tervezte ezt a mérföldkövet? 

– Ilyet nem lehet tervezni. Ötödik éve vagyok az Egyesült Államokban, de sajnos a járványügyi helyzet hátráltatta ennek előbbi elérését. Abban összesen 17 mérkőzést tudtunk csak lejátszani. Ha nincsenek a lezárások, akkor biztosan előbb összejött volna. 

– Mennyire tudja megosztani a sikereit édesanyjával, Balázs Hajnalkával? 

– Nem kell ezen aggódnom, mert a szüleim folyamatosan követik a kinti pályafutásomat is. A mérkőzéseimet édesanyám most is élőben nézi minden alkalommal. Igaz, az időeltolódás miatt ez általában nem mindig olyan komfortos. Azt gondolom, hogy a szüleim nagyon büszkék rám, és hálás vagyok a támogatásukért.

– Már jó ideje Geno Auriemma kezei alatt pallérozódhat. Melyek azok a dolgok, amiben a legtöbbet fejlődött?

A Covid miatt plussz 1 év ösztöndíj lehetőséget kaptunk, így már a második évemet töltöm a UConn csapatában. Nagyon sokat tanulhatok itt, de hálás vagyok az Ohio State-n eltöltött időszakért is. Kosárlabda szempontjából azonban teljesen más. Profi szemlélet uralkodik, mindenki (edzői stáb, személyzet, orvosi stáb) azon dolgozik, hogy bajnok legyen a csapat, és hosszabb távon segítsen felkészülni a profi karrierre.

– Szokta követni a magyar csapatok szereplését?

– Természetesen igen! Tudom, hogy a PEAC szépen menetelt a nemzetközi porondon, de figyelemmel kísérem az Euroligában szereplő magyar együttesek eredményeit is. Na meg a FIBA oldalán keresztül sok meccset megnézek, ha engedi az időm.

– Miket tartogat még Juhász Dorka a 2023-as évre? Milyen célokat tűzött ki maga elé? 

– Elsődleges szempont, hogy sikeresen zárjam az Amerikában eltöltött időszakot, ez azt jelenti, hogy bajnokságot nyerjen a UConn. Igaz, nagyon komoly vetélytársak vannak, ráadásul sok sérülés is hátráltat minket, de egyetlen pillanatig sem fogjuk feladni. Ez a feladat foglalkoztat leginkább, ez a prioritás. Májusban pedig lezárul egy fejezet az életemben, el kell dönteni, hogy hol folytatom majd a pályafutásomat. 

A Leslie-díjra is esélyes a bomba formában lévő játékos 

Minden a lehető legjobban alakul Juhász Dorka számára, a szezon végi bajnoki cím pedig már csak hab lenne a tortán. 

Sokan talán nem tudják, de a pécsi lány már duplán „ezredes”, ugyanis 2021 decemberében megdobta ezredik pontját az NCAA-ben, most pedig a lepattanókban jeleskedett. 

És akkor még csak nem is ejtettünk szót legújabb jelöléséről. Juhász bekerült a 2023-as Lisa Leslie-díj legjobb tíz kosárlabdázója közé, amit évente az NCAA legjobb magas posztú játékosának adnak át. A tízes listát márciusban csökkentik öt főre. Közülük a díj névadója, Lisa Leslie, illetve egy szakmai bizottság választja ki a győztest. Sőt, a tengerentúli szurkolók szavazatát is figyelembe veszik, amit egy online felületen adhatnak le. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában