Labdarúgás

2023.02.03. 12:00

Változott a PMFC kerete és programja is

K. B.

Forrás: HR-Rent Kozármisleny

Megegyezett arról a PMFC és a HR-Rent Kozármisleny, hogy a tavaszi szezonban utóbbi kötelékében játszik majd a nemrég profi szerződést kapott pécsi tehetség, Vas Bence. Az U18-as válogatott szélső támadó a több játéklehetőség, s a továbbfejlődés miatt döntött a váltás mellett, amit a Pécs szakmai stábja is támogatott.

– Öt éves koromban kezdtem el focizni – mutatkozott be a mislenyi szurkolóknak Vas. – A PMFC-ben végigjártam az utánpótlás korosztályokat és nagy örömmel töltött el, hogy szerződést kaptam, illetve bemutatkozhattam a felnőtt csapatban. Örültem a Kozármisleny megkeresésének, fejlődésem szempontjából azt a döntést hoztam, hogy fontos lenne minél több játékpercet a felnőtt bajnokságban játszanom. Mindent megteszek azért, hogy a csapat sikeresen szerepeljen és elérje céljait!

A PMFC-nek nem csak a kerete, a programja is változott, ugyanis a február 19-re tervezett találkozóját a televíziós közvetítés miatt egy nappal későbbre, 19.00-ra került.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában