NB III.-as foci

2023.03.29. 11:00

A bajnokesélyestől lopna pontot a PEAC

Sz. Zs.

Fotó: Török János

A listavezető Iváncsát fogadja a PTE-PEAC a labdarúgó NB III. 28., hétközi fordulójában, szerdán 16 órakor, a PMFC-stadionban. 

Ahogyan Lőrinc Antal már a múlt vasárnapi, Bánk elleni, végül embert próbáló körülmények közötti – az ő szavaival tisztes helytállást jelentő – pontrablással végződő összecsapás előtt fogalmazott, e két találkozót igyekszik párban kezelni. Ennek jegyében az akkor pályára lépők közül most többen pihenhetnek, illetve friss játékosokat vet majd be a válogatottmeccsek miatti felpörgetett ritmusban. 

Szerencsére a bő keretből mindenki rendelkezésére áll, ám a szakvezető ezzel együtt is kiemelkedően nehéz küzdelemre számít. A vendégek ugyanis az osztály legjobbjaiként pályáznak az NB II-be, ám a Hódmezővásárhely nagyon szorongatja őket, így a bajnokság utolsó harmadában még jobban meg kell harcolniuk a pontokért. 

Ám azt, hogy nem bevehetetlen a kapujuk, az egyetemisták már az őszi, iváncsai meccsen bizonyították; az akkori 3–2 után ezúttal még többet próbálnak tenni a hazai pontszerzésért.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában