Kosárlabda

2023.03.30. 19:01

A kávéház változott, de a szokásos mantra megmaradt

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

A PINKK-Pécsi 424 női kosárlabdacsapatának vendégszereplésével kezdődik meg a harc a 9-12. helyért folytatott versenyben.
Az alapszakaszt győzelem nélkül záró pécsi klub a Ludovika Csata ellen próbálhat szerencsét pénteken 16 órától, majd utána besűrűsödik a programterv: április 22-ig ezzel a meccsel együtt hat alkalommal lehet bizonyítani.

Kovács Dénes, a PINKK vezetőedzője: – Szokásos mantra. Koncentráció, fegyelem, hit és egy kis szerencse. Ez a négy összetevő hiányzik ahhoz, hogy mérkőzést, vagy mérkőzéseket nyerjünk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, nagyon sokat dolgozunk, hogy ez sikerül-e majd, azt pedig meglátjuk a Playout során. Meglepetés hogy, a Csata kicsúszott a legjobb nyolcból, ezért is kérdés, hogyan is állnak majd az alsóházi rájátszás küzdelmeihez. Erődemonstrációval meg akarnak verni mindenkit, vagy kicsit félvállról veszik a mérkőzéseket? Nekünk mindenképpen a legkeményebb menetre kell készülni, és a hátralévő hat mérkőzésen valahogy mérkőzést, mérkőzéseket nyerni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában