Ők a legjobbak

2023.03.09. 19:07

A szimpátia túlmutat a számokon

Hosszú évtizedek hagyományait kissé újragondolva a Dunántúli Napló az idén is meghirdette a Baranya legjobb sportolóit kereső közönségszavazását. A négy kategóriagyőztesnek csütörtök este adtuk át a megérdemelt díjakat – és villantjuk föl röviden ide vezető tavalyi eredményeiket az alábbiakban.

Szűcs Zsolt

Fotó: Laufer László

Voltak időszakok az egészen a ’60-as évek elejéig visszanyúló megyei sportolói díjazás során, amikor csak egy szakmai zsűri döntött a legjobbakról; akadt, hogy ezt közönségszavazással egészítette ki a Dunántúli Napló akkori kollektívája – az idén aztán kizárólag olvasóinkra, vagyis a meccsek, versenyek ugyancsak szakavatott nézőire, szurkolóira bíztuk a döntést. A több ezer szavazat igazolta is a várakozásokat, amelyek eredményeként az általunk már 5-5-ösre szűkített listából biztosan az arra legérdemesebbeket ünnepelhettük szerkesztőségünkben.

E gondolatok jegyében adta át szép sorban a győzteseknek járó okleveleket és serlegeket Fülöp Zoltán, lapunk főszerkesztője. Köszöntő szavaiban kiemelve, külön öröm számára, hogy ezúttal nem minden kategóriában azok kerültek az élre, akikről csak a puszta tavalyi eredménylistájuk alapján esetleg gondoltunk volna. Ez a voksolás ebben a formájában ugyanis a legjobbak közötti szimpátiaszavazás is, ahol a mérkőzések, versenyek szurkolóközönsége azt jelezte vissza, hogy számára ki, és egy kicsit talán, hogy melyik sportág a legkedvesebb, legszimpatikusabb.

A díjazottak

És akkor lássuk, hogy mely sportolók, csapatok vitrinjei is őrizhetik a díjakat. Az év sportolója 2022 közönségszavazáson négy kategóriában várták a szavazatokat a jelöltek.

A legjobb női sportolónak járó díjat Bartha Pannának ítélték oda olvasóink. A Pécs Városi Tenisz Club ifjú tehetsége számára kiemelkedően eredményesnek bizonyult 2022, hiszen utolsó junior korosztályú éve sikereként három 5-ös ITF torna győzelmi serlegét is vitrinjében őrizheti. És bár az már a következő szavazáson hozhat számára pontokat, Simon István tanítványa nyilván még tavalyi felkészülése folyományaként szerezte meg január elején a profik között is első – 15 ezer dolláros – tornagyőzelmét.

A legjobb férfisportolónak járó díjat Kenderesi Péter vehette át. A PVSK cselgáncsozójának tavalyi világbajnoki címe sportágában és korosztályában az elért sikerek csúcsát jelentette. És nemcsak idehaza, hiszen Európa-kupa-győzelmével együtt ez az eredmény egészen az ifjúsági világranglista élére is repítette. Amelyen ezután nemcsak a pozíció miatt nem fog tudni már javítani Kersics Dávid tanítványa, hanem mert 2023-ban már a juniorok között bizonyíthat.

A legjobb női csapatot a PTE-PEAC Kalo Méh asztalitenisz-kvartettje alkotja. Az Orosz Gábor, Varga László, Szuhanyik József edzőhármas által felkészített négy ifjú hölgy eredményei részben éppen koruk miatt elismerésre méltóak. Az, hogy saját korosztályukban – a 13-15 évesek között – egyesben mind a négyen nyertek országos ranglistaversenyt, és edződnek már a nemzetközi porondon is, még nem meglepő. Ám Nagy Judit és ikertestvére, Rebeka, Pétery Johannával és Szuhanyik Grétával karöltve csapatként már a felnőttmezőnyben vittek végbe igazi fegyvertényt, amikor az NB I-es pontvadászat megnyerésével feljutottak a legmagasabb osztályba, az Extraligába.

A legjobb férficsapatnak a PVSK-Mecsek Füszért vízilabdázóit választották a voksolók. A szűkülő mezőnyben még egyik utolsóként a csapatsportok élvonalában szereplő pécsi gárda 2022-ben az utóbbi tíz esztendő legjobb helyezését érte el, amikor Török Viktor vezetőedző vezényletével 8. helyet szerezte meg a hazai OB I. kiemelkedően erős – az utóbbi időben a világ legszínvonalasabbjai közé sorolt – bajnoki mezőnyében.

Így köszönték meg a díjazottak

Az oklevelek-serlegek átadása után természetesen megkérdeztük a díjazottakat, mit is jelent számukra – számtalan korábbi trófeájuk mellett – ez az elismerés.

A női győztes Bartha Panna már azt hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy egyáltalán bekerült a végső győzelemre esélyesek sorába. Köztük is a legjobbnak lenni pedig még nagyobb öröm, amelyet ezúton is köszönt a rá szavazó olvasóknak-szurkolóknak.

Kenderesi Péter, mint a férfi egyéni szavazás győztesének szavai az illő köszönet során hajaztak kicsit Bartha Pannáéra – pedig nem beszéltek össze – így ő is örült már annak is, hogy felkerülhetett a kategóriánkénti ötös listára a neve. A győzelmet pedig a baranyai dzsúdótársadalom összetartásának, összefogásának is vélte – ő már tud valamit a hasonló internetes szavazások mozgatórugóiról.

A női csapat négy győztesének gondolatait rövid kupaktanács után Nagy Judit öntötte szavakba. A többiekhez hasonlóan megköszönve a szavazatokat, és ugyancsak megemlítve, hogy saját tavalyi eredményeiken túlmutatóan az asztalitenisz sportág iránti szimpátiát is látják a díjban. Még jobban örülve, hogy ebben a különben egyéni sportágban ezúttal csapatként – és nem titkoltan barátnőkként is – sikerült ezt az eredményt elérniük.

A férficsapat nevében Török Viktor vezetőedző először is mindenkinek megköszönte, aki rájuk adta a voksát, örömét kifejezve, hogy ez a díj azt is jelzi, a vízilabda egyre nagyobb népszerűségnek örvend a városban. A sok szavazat nyilván a tavalyi 8. helynek, vagyis az elmúlt tíz esztendő legjobb eredményének szól, amelynek elérésében szintén sokat számított a szurkolók kitartó buzdítása – így a jövőben is az eddig szeretettel várják a nézőket a lelátóra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában