Kosárlabda

2023.03.26. 13:01

Kovács Dénes: voltak pozitívumok, de nagy a hiányérzetem – nyilatkozatcsokor

Móga Richárd

Forrás: hunbasket

Azzal a céllal lépett parkettre a PINKK-Pécsi 424 női kosárlabdacsapata a TFSE-MTK otthonában, hogy borsot tőrjön az esélyesebbnek számító fővárosi klub orra alá, de ez csak rövid periódusokra sikerült, így győzelem nélkül zárta az alapszakaszt Kovács Dénes együttese.

Magyar Bianka, a TFSE vezetőedzője: – Nagyon boldog és büszke vagyok, mert amióta felkerültünk, minden évben ott vagyunk a rájátszásban, ami nagy dolog. Budapesti csapatként mi vagyunk az egyedüliek, akiknek ez sikerült. Sok nehézség ért minket a szezonban, de a legnehezebb időszakokban sem adtuk fel. Remek volt a formaidőzítésünk, nyolc meccsből hatot megnyertünk, de nem állunk meg ennyinél. A munka java még csak most kezdődik a legjobb nyolc között. Nem tudom szavakba önteni mennyire jó érzés ennek a csapatnak az edzőjének lenni. A lányok rendkívül összetartóak és keményen dolgoznak az eredményekért, illetve egymásért is.

Kovács Dénes, a PINKK trénere: – Érdekes volt a mérkőzés képe, mert általában az első és a harmadik negyedben teljesítünk gyengébben, ez most pont fordítva volt. Voltak pozitívumok, de nagy a hiányérzetem, mert ha nem engedünk 10 támadólepattanót, illetve nem hagyunk ki több ziccert, akkor tovább maradhattunk volna meccsben. Mindkét csapat más célokért küzd, mi igyekszünk a play-outban mérkőzéseket nyerni. A TFSE-MTK-nak pedig gratulálok és sok sikert kívánok a továbbiakban.

Hegedűs Janka, a TFSE játékosa: – Ha más nem is, mi hittünk abban, hogy bejutunk a rájátszásba és meg is valósult, amit elterveztünk. A csapategység megvan nálunk, együtt vagyunk, közösen harcolunk és tudunk örülni egymás sikereinek. Ebben van az erőnk, ezért sikerült ennyire jól teljesíteni!

Árvai Noémi, a TFSE játékosa: – Gratulálok a TF-nek! Jól kezdtük a meccset, azok a folyamatok mentek végbe, amiket megbeszéltünk. Felhívta a figyelmünket az edzőnk, hogy a lepattanókra nagyon oda kell figyelni, mert azzal baj lehet, de sajnos ezt nem sikerült megvalósítani. Ahhoz képest, hogy fiatal csapat vagyunk jól teljesítettünk, de dolgozunk tovább!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában