Vízilabda OB I.

2023.03.29. 20:54

Tovább tart a góliszony, sebzett vadként újabb PVSK-vereség

Szűcs Zsolt

Fotó: Laufer László

Másfélszer annyi akciólövéssel célozta a kaput, mint a fővárosiak, ám a lécek szétbombázása mellett csak az ő hálóőrüket tudta naggyá tenni, a sok kimaradó helyzet vége újabb vereséget jelentett a PVSK számára. Pedig az UVSE, a pécsiek szerdai ellenfele a vízilabda OB I. hétközi, 20. fordulójában egyáltalán nem olyan klasszisjátékkal rukkolt elő, amely eleve lehetetlenné tette volna a már nagyon várt pécsi győzelmet. Igaz, védekezésben, és főként eleinte kapusteljesítményben nagyot alkottak, ahogyan a találkozó végén a két mester szinte egybecsengően értékelt, főként fegyelmezettebb játékával diadalmaskodott az UVSE.

Tény viszont, hogy a házigazdák amolyan sebzett vadként maradtak alul, hiszen a csapatot sújtó sérülés- és betegséghullám miatt a felforgatott csapat is több lábadozó pólóssal vette föl az utóbbi meccseken a csatát.

PVSK–UVSE  8–12 (1–1, 2–5, 3–3, 2–3)
Vízilabda OB I., 20. forduló, Pécs, 300 néző. V.: Tóth S., Berki A.
PVSK Mecsek Füszért: Gelencsér M. – Kolozsi 1, Reisz, Csorba 1, Gaszt 2, Lajkó 1, Kókai. Cs.: Keresztúri 1, Pellei, Pónya, Szabó G. 1, Dubinák 1. Vezetőedző: Török Viktor.
Az UVSE góllövői: Garancsy 3, Szentesi, Ionescu 2, Korbán 2, Bencz 1/1, Korbács, Tamás 2.
Gól/ötméteresből: –, ill. 1/1.
Gól/emberelőnyből: 3/11, ill. 4/11.
Kipontozódott: Szabó G..  
Török Viktor vezetőedző: – Nem nagyon szeretek a sérülésekre, betegségekre hivatkozni, mert hiszem, hogy nem kifogásokat, hanem megoldásokat kell keresnünk és találnunk, de ha már Vincze Balázs kollégám szóba hozta, igen, nyilván ez is közrejátszott a végeredményben. Ennél azonban fontosabb, hogy ismét fegyelmezetlenek voltunk, és sajnos nem is csak a rutintalannak nevezhető fiataljaink, hanem többen a tapasztaltabb pólósaink közül is. 

Következik:  Április 1., szombat, 16.00: Szolnok–PVSK. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában