NB III.-as foci

2023.04.15. 12:00

Friss erőkkel készül újabb pontrablásra a PTE-PEAC

Sz. Zs.

Fotó: Löffler Péter

Szinte látszik, ahogy forr a levegő a PTE-PEAC szerdai, ceglédi győzelme után készült fotón, nem csoda, ha a soros meccsre is a szokottnál is nagyobb lelkesedéssel buzdítják szurkolóikat Facebook-oldalukon. Főként, hogy a dobogóhoz egyre közelebb kapaszkodó, nagy tömörülés közepén éppen a 7. helyen tanyázó egyetemisták ezúttal is győzelmi esélyekkel léphetnek pályára a labdarúgó NB III. Közép-csoportjának vasárnapi összecsapásán.

A PMFC-pályán 17 órakor indul útjára a labda a 15., és a pécsieknél eddig 16-tal kevesebb pontot gyűjtő, ám patinás Szolnoki MÁV ellen. Hozzátesszük, azon Szolnok ellen, amely a múlt héten ugyancsak diadalmaskodott Cegléden; ám az eredménynél fontosabb, hogy azt a találkozót megtekintve Lőrinc Antal vezetőedző mindkét soros ellenfele játékáról szerezhetett előzetes információkat.

Ám a pécsi mester ezzel együtt inkább arról ismert, hogy miközben jól felkészül az ellenfelekből, inkább saját játékukra összpontosít, így ezúttal is azt hangsúlyozza a találkozó előtt, hogy a heti duplázások miatti sorozatterhelést frissítésekkel igyekszik oldani. Magyarán, a szurkolók meccsről-meccsre változó kezdőtizeneggyel találkozhatnak, a szerencsére hosszú játékoslistáról aktuálisan a legjobb formában lévő, pihentebb futballisták közül válogatva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában