Futsal

2023.04.04. 14:30

Ilyen a mesében sincs: tizenhatgólos őrületet nyert a PEAC az UTE vendégeként

Móga Richárd

Forrás: Hári József/FB

Kétszer már megmérkőzött egymással a két együttes az alapszakasz során, azonban a PTE-PEAC futsalcsapata egyszer sem hagyhatta el győztesen a parkettet. A Lauber Dezsó Sportcsarnokban 2–1-re nyert az UTE, míg a fővárosban tízgólos döntetlennel zárult a párharc. Ezeket a mérkőzéseket szemügyre véve talán senki nem gondolta volna, hogy tizenhat gólos ütközeten pécsi győzelem születik.

Tegyük hozzá, nem is éppen így indult a felsőházi rájátszás harmadik csatája, ugyanis már a második percben előnyhöz jutott a házigazda Sztojanovits révén. Ezt követően a vártnál hamarabb eszmélt a sokkból Élő Tibor legénysége, sőt, a tizenkettedik percben már 3–1-re a PEAC vezetett.

A második játékrész elején Vénosz találata megadta az alaphangot, onnantól fogva pedig kizárólag a baranyai együttes akarata érvényesült. A 35. minutumban, mikor Tóth Márk 8–3-ra módosította az eredményt, úgy tűnt, hogy nem marad izgalom a végére, viszont jött a vendég oldalon egy kisebb rövidzárlat. Kasza Dániel mesterhármast szerzett, ezzel pedig három perccel a vége előtt csupán két gól volt a különbség. Csakhogy Tóth Márk és Vénosz a végén bevitte a kegyelemdöfést, s ezeel pedig a PTE-PEAC megszerezte első három pontját a rájátszás során. 

UTE–PTE PEAC-B Build&Trade 6–10 (1–3)

Férfi futsal NB II., Nyugati-csoport, Felső-ház, harmadik forduló. Budapest. Vezette: Czene-Joó (Mákos, Mózsa). UTE: Trauber – Sztojanovits, Gerhardt, Kasza, Kovács D. Cserék: Gyarmati, Zádor, Dobos, Csernay, Mészáros T., Szűcs A., Czerman. PEAC: Molnár M. – Tóth M., Koronics, Bartal, Vénosz. Cserék: Bálint G., Molnár Cs., Palvek, Forró M., Koller, Wilkesz. Vezetőedző: Élő Tibor.

Gólszerzők: Sztojanovits (2.), Dobos (28., 33.), Kasza (35., 35., 37.), illetve Forró M. (6.), Palvek (10.), Bartal (12.), Vénosz (21., 40.), Bálint G. (25.), Koller (27.), Koronics (30.), Tóth M. (35., 39.).

Bartal Bence, a PEAC csapatkapitánya: – Álmosan kezdtünk, aminek meg is lett az eredménye. A folytatásban sikerült az idő haladtával felpörögnünk, helyenként szép játékkal előrukkolni, de inkább az eredményességre törekedtünk, mint azt jól mutatja a mellékelt ábra. Összességében megérdemelten nyertünk. Két hét múlva jöhet a Mad Dogs elleni csata, ami igencsak komoly mérkőzésnek ígérkezik. 

Ez következik (04. 17.): PEAC–Mad Dogs. (19.30).

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában