Labdarúgás

2023.04.30. 11:01

Nagy múlttal rendelkező klub második számú csapata ellen menetelhetnek tovább

Móga Richárd

Fotó: Löffler Péter

A szezont megelőzően még csak gondolni sem lehetett arra, hogy a idény ezen szakaszán ilyen előkelő pozícióban lesz majd a PTE-PEAC labdarúgócsapata az NB III. Közép-csoportjában.

Újoncként általában azért szállnak harcba az együttesek, hogy megvessék a lábukat a ligában, de Lőrinc Antal legénysége ezt már bőven meghaladta. Nagyon komoly skalpokat gyűjtött be a hetek során, ráadásul ez a jelenlegi hatodik hely is azt bizonyítja, hogy kiváló úton halad a pécsi klub.

Nem beszélve arról, hogy némelyik mutató is igencsak jól mutat: csupán a három dobogós alakulat, az Iváncsa, a Hódmezővásárhely és az ESMTK kapitulált kevesebbszer ebben az erős mezőnyben.
A baranyai brigád öt találkozó óta nem talált legyőzőre, ezt a remek szériát pedig most egy nagy vad ellen lehet tovább nyújtani. Meghallva az MTK nevét sokaknak összeszorulhat a gyomra, hiszen egy kőkemény egyletről van szó, akik képesek ellentmondást nem tűrő játékkal előrukkolni. Tegyük hozzá, a fővárosi együttes kilenc alkalommal már hoppon maradt az idei kiírásban, ez is mutatja, hogy nem legyőzhetetlenek. Az pedig külön segítheti a PEAC csapatát, hogy a vasárnapi játéknapon játszik az MTK első számú brigádja is, így ezúttal nem nagyon lehet számolni tapasztaltabb, rutinos játékosokkal.

Hétvégi mérkőzés (04.30.): PTE-PEAC–MTK Budapest II. (17.00).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában