Futsal

2023.04.17. 16:02

Olyan dologra készül a PTE-PEAC futsalcsapata, ami az idei kiírásban még nem sikerült

Móga Richárd

Fotó: Bálint Kornélia

A múlt héten fújhatott egyet a PTE-PEAC futsalcsapata, így Élő Tibor legénységének volt ideje felkészülni a hétfő esti Mad Dogs elleni ütközetre, amit 19.30-tól rendeznek a Lauber Dezső Sportcsarnokban. 

Nem sokan gondolták volna, hogy a felsőházi rájátszásban három kör után is veretlenül szerepel majd a baranyai együttes, ráadásul ennek a remeklésnek köszönhetően a harmadik helyről várhatja a folytatást. A biatorbágyi klub ezzel szemben csak három pontot gyűjtött ebben a kávéházban, tehát van még mit törleszteni a szurkolók számára. 

Az alapszakaszt a PTE-PEAC negyedikként zárta, míg a Mad Dogs az ötödikként végzett két egységgel lemaradva. Kettejük párharcain a pécsi gárda egyszer sem bírt diadalmaskodni. Idegenben 4–0-s vereséget szenvedett a baranyai alakulat, míg hazai környezetben 1–1-es döntetlen született. 

Ez tehát egy újabb motiváció arra, hogy revansot vegyen a PTE-PEAC futsalcsapata, de bőven van még miből meríteni. 

A felsőház állása: 1. TFSE 14 pont, 2. Haladás II. 9, 3. PTE-PEAC 8, 4. Nagykanizsa 5, 5. Mad Dogs 5, 6. UTE 5.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában