Sárkányhajó

2023.05.23. 18:10

Árnyékként suhantak a vízen a pécsi sárkányok

Móga Richárd

Forrás: Egyetemi Sárkány - Regatta / Magyar Sárkányhajó Szövetség

A közelmúltban rendezték Győrben a MEFOB bajnokság első fordulóját, ahol kilenc egyetem sárkányhajósai tehették le névjegyüket. A versenysorozat végső sorrendjét a két forduló összesített eredménye határozza meg. A két körben, egy felső oktatási intézmény csapatában mindössze 10 hallgatónak kell azonosnak lennie, az e fölötti létszám lehet fordulónként különböző. Amelyik felső oktatási intézmény csak egyik fordulóban kíván részt venni, annak csapata az Egyetemi Regattában vesz részt.

A hatalmas küzdelmek mellett óriási volt a hangulat csapatokon belül és azok között is. 

A legerősebbek 200 és 2000 méteren is ugyanazok voltak az első fordulóban:

1. Pécsi Tudományegyetem - PTE

2. Széchenyi István Egyetem - SZE

3. Szegedi Tudományegyetem - SZTE

Szeptemberben következik a második kör Székesfehérváron.

A pécsi csapat sportszakos hallgatói: Ivusza Patrik, Sebeszta Richard, Fésüs Ádám, Bujnyik Kinga, Takács Gergő, Bordás Diána, Gáspár Attila, Papp Zsófia, Litter Előd, Kató Hargita, Huth Balázs, Enyedi Vivien, Gáspár Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában