Futsal

2023.05.16. 09:31

Átgázoltak az Újpesten, így kacérkodhatnak az élvonal gondolatával

Móga Richárd

Forrás: Bálint Kornélia

Fotó: Bálint Kornélia

Ismét nyílt lett az NB II.-es bajnokság, miután a listavezető TFSE pontokat hullajtott hazai környezetben a Mad Dogs ellen, a PTE-PEAC futsalcsapata pedig átgázolt az Újpesten a felsőházi-rájátszás nyolcadik körében.

Sokan hihették a rájátszás korai szakaszában, hogy a pécsi klubnak csak jól jött ki a lépés, de ennél azért már sokkal többről van szó. Élő Tibor alakulata szárnyra kapott, ott liheg az éllovas nyakában két fordulóval a vége előtt, így akár még azzal a gondolattal is el lehet játszani, hogy a következő idényben lesz baranyai együttes az élvonalban.

Ezúttal a PEAC villámgyorsan megszerezte a vezetést Tóth Márk révén, azonban percekkel később a góllövőlista élén álló Czerman egalizált. Ez még inkább feltüzelte a házigazdát, és beindult a pécsi henger. Igaz, a fordulást követően az újpesti Medveczki elkapta a fonalat, négyet hintett, de addigra már minden érdemi kérdés eldőlt.

PTE PEAC-B Build&Trade–UTE 11–5 (2–1)

Férfi Futsal NB II., Nyugati-csoport, Felső-ház, nyolcadik forduló. Vezette: Fehérvári (Topálszki, Horváth B.). PEAC: Molnár M. – Tóth M., Koronics, Bartal, Vénosz. Cserék: Wilkesz, Bálint G., Molnár Cs., Aszalós, Forró M., Koller. Vezetőedző: Élő Tibor. UTE: Klcsó – Csernay, Szűcs A., Horváth B., Czerman. Cserék: Gyarmati, Sztojanovits, Medveczki, Mészáros T., Kovács D.

Gólszerzők: Tóth M. (4., 25., 30.), Bálint G. (14.), Koronics (21., 30.), Koller (25.), Bartal (29.), Forró (33.), Vénosz (38., 40.), illetve Czerman (10.), Medveczki (28., 36., 39., 40.).

Tóth Márk, a PEAC kiválósága: – Az Újpest mindig egy nagyon kellemetlen ellenfél, tele technikailag képzett, rutinos futsalossal. Ebből kaphattunk ízelítőt a mérkőzés elején, ahol több alkalommal is Molnár Milán kapusunk védésére volt szükség. Szerencsére átvészeltük ezt az időszakot, és ahogy mentünk bele a meccsbe, egyre jobban felőröltük a lilákat. A második félidőben több szemre is tetszetős gólt szereztünk, így a végére mondhatni nagy különbséggel sikerült behúzni a győzelmet. A TF bukásával ismét nyílt lett a bajnoki-cím sorsa, a srácokkal szeretnénk kimaxolni ezt az évet, de tudni kell, hogy még mindig nem a saját kezünkben van a sorsunk. A jövő héten egy kemény csata vár ránk a Mad Dogs otthonában, ott sem lesz könnyű dolgunk, de egy újabb lépést tehetünk a céljaink felé!

Ez következik (05.22.): MAD Dogs–PTE-PEAC (20.30).

Címkék#peac#futsal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában