2023.08.24. 11:05
Betalált Bukovics is: a Pécs tehetsége a válogatottban bizonyított (videó)
Fotó: Löffler Péter
Két Baranyában futballozó játékos is ott volt Telkiben a magyar U19-es válogatottunk Románia elleni edzőmérkőzésén, amellyel már az Európa-bajnoki selejtezőkre tesztelt a gárda. A PMFC-től Bukovics András, a HR-Rent Kozármislenytől Barkóczi Benedek utazott az összetartásra, hogy címeres mezben is bizonyíthasson.
Az első találatot épp a pécsiek tehetsége szerezte, aki egy védőről lecsorgó labdát lőtt a tizenhatos vonaláról ballal kapásból a jobb alsóba a 13. percben. Az öröm azonban nem sokáig tartott, hiszen percekkel később egy bal oldalról érkező beadásnál Tudose a felhők közül fejelt a magyar kapuba.
Még a szünet előtt a vezetést is átvette a román együttes, hiszen a 34. percben egy jobb oldali beadásnál maradtak le védőink Stanról, aki közelről a kapuba fejelt.
A fordulás után Átrok higgadt megmozdulással egalizált, de Aioanei találata a vereséget jelentette.
– Voltak pozitívumok a mérkőzésben, elsősorban a játékosok hozzáállását emelném ki, egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet, másrészről azonban hiába játszottunk végig labdabirtoklási fölényben, három hatalmas hibából három gólt kaptunk, és ez vereséget eredményezett – értékelt a mérkőzés után Babó Levente szövetségi edző. – A támadójátékunkat illetően bőven van hiányérzetem, mert a labdabirtoklási fölényt az első félidőben nem tudtuk helyzetekre váltani, több mozgásra, mélységi indulásra lett volna szükség ahhoz, hogy megbontsuk az ellenfél védelmét. Egyelőre alakul a keretünk, több új játékost is megnéztünk ezen az edzőtáborozáson, és a mérkőzés alapján még vannak posztok, amelyek erősítésre szorulnak. Hamarosan a Vilotic-kupára utazunk, ahol hasonlóan erős riválisok ellen játszunk majd, és a három szabadkai mérkőzés végére szeretnénk véglegesíteni az októberi Eb-selejtezős keretet.
Magyarország–Románia 2–3 (1–2)
U19-es labdarúgó felkészülési mérkőzés. Magyarország: Pécsi Ármin (Gyetván Márk, a szünetben) – Umathum Ádám, Kocsis Gergely, Kaczvinszki Dominik (Komlósi Bence, 75.) – Bodnár Gergő (Szvoboda Dániel, 86.), Okeke Michael (Papp Csongor, 86.), Vingler László (Tóth Alex, 64.), Kovács Patrik (Manner Balázs, 86.) – Mohos Barnabás (Átrok Zalán, a szünetben), Huszár Marcell (Barkóczi Benedek, 64.), Bukovics András (Klausz Milán, a szünetben).
Gólszerzők: Bukovics (13.), Átrok (54.), ill. Tudose (16.), Stan (34.), Aioanei (80.).